Kiesések folytatódnak...

2016. október 3.

Az elmúlt napokban sokat pihentem, a férjem pedig igyekezett mindent megcsinálni, amit eddig én csináltam. Tényleg pihenésre köteleztem magam, bár pénteken és szombaton azért egy kicsit még jöttünk-mentünk. De sokat javultam a pihenés tekintetében.

Pénteken délután(30-án) el kellett mennem a fodrászhoz, mert már csütörtökön elindult a hajam is. Péntek reggelre tiszta haj volt minden körülöttem, úgyhogy alig vártam, hogy a fodrászhoz érjünk. Valahogy abszolút nem érdekelt, hogy levágják a hajmat. Csak ne legyen már tiszta haj minden.

A fodrász most is nagyon aranyos volt. Megkérdezte, hogy el akarok e fordulni a fal felé, hogy ne lássam, ahogy levágja a hajamat. Hihetetlen, hogy mennyire odafigyel a lelkemre. Már múltkor, amikor a parókát vettük, akkor is feltűnt, mert nem az én kezembe adta a csomagot, hanem a nagylányomnak. Biztos, hogy rengeteg tapasztalata van ezen a téren. Szerencsére én továbbra is jól viselem a dolgokat. De mielőtt elkezdtük volna, a férjem odahajolt, átölelt, megpuszilt, aztán elsírta magát..., na erre én is kicsit elpityeredtem, ami kb. 1 percig tartott. Aztán mondtam a fodrásznak, hogy nyugodtan csinálja. Közben éreztem is és hallottam is, hogy a nagylányom és a férjem sír. Ők nehezebben viselték. A kicsi fiam csak mondta a saját kis szavaival, hogy "bácsi..., anya haját...". De azt hiszem ez így neki is jobb volt, mert azóta sem ijedt meg tőlem és nem néz rám furcsán. Sőt..., simogatja meg puszilgatja a fejemet. :-)

A fodrász nem vágta le teljesen a hajamat, egy fél cm-t meghagyott, de azt is simán lehetett kiszedegetni. A fodrásztól már a parókámban jöttem el. Egész jól áll. Csináltam képet is, amit az ismerősök láthattak a fece-en. Sokan azt hitték, hogy a saját hajam, úgyhogy jó választás volt.

Vasárnap már egyre több tüsi hajam hullott ki, úgyhogy kezdett foltos lenni a fejem. Na meg beleálltak a ruhámba, párnámba és nagyon szúrtak. Emiatt mára rávettem a férjemet, hogy nyírjuk le teljesen. Na ez nem ment könnyen. Borotva, szakáll vágó, hajnyíró..., mindent bevetettünk. Tényleg nem volt egyszerű. De aztán mikor kész lett, na az nagyon furcsa volt. Olyan hülye érzés megtapintani. Ráadásul fázik is a fejem, úgyhogy sapit vettem fel. Látványra is sokkal rosszabb, de ez van. Sajnos ezt most meg kell szokni egy időre.

Megosztás a facebookon

Két héttel az első kemo után

2016. szeptember 29.

Egy hete nem írtam. Jól voltam, talán túl jól, és persze, hogy nem tudok olyankor a fenekemen ülni. Persze a kicsi mellett eleve nem sok esélyem van, na meg ott a háztartás, főzés. Ok, túlzásba nem viszem, de az alapokat megcsinálom, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egész nap talpon voltam, pihenést meg nem igazán iktattam be. De hát jól vagyok, mintha semmi bajom nem lenne, ezáltal így is kezeltem magamat. Pedig bergévi sokszor elmondta, hogy muszáj pihenni.

Tegnap reggel mondtam a férjemnek, hogy lassan megint epilálhatok, mert nem akarnak elindulni a szálacskáim, amik az előző kezelés óta visszanőttek. Na ez még kb. 1 óráig volt így, mert akkor felfedeztem az első "kiesőket". Szóval elkezdődöt... A 13. napon... Ezek után elkönyveltem magamban, hogy akkor a hajam is így fog tenni. Mert hát miért lenne másképp? De egyelőre semmi jele nem volt, hogy a hajszálaim is menekülőre fogták volna magukat.

Délután főzés közben kicsit furcsán éreztem magam, de akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Bár a számat kikezdte egy-egy kemo következmény, azt gondoltam, talán mástól van. Azt tudom, hogy a szájnyálkahártyát támadja a kemo, de mivel már 2 hét eltelt, így eszembe se jutott, hogy amiatt lehet.

Este bergévivel beszéltünk mikor el kezdett égni a szemem meg az arcom és egyre punnyadtabbnak éreztem magam. Na ez most nem hiányzott, hisz ma mennem kellet megint kontroll vérvételre. Mint kiderült, hőemelkedésem van. Kaptam a kérdéseket egyből, de ami a lényeg: "mennyit pihenek?" Erre ugye nehéz lenne mást mondani a valóságnál, pontosabban mondhatok, de akkor magamat is becsapom. Szóval nem, nem pihentem eleget. Bergévi "leszidott", de sajnos jogosan. Nem kezeltem magamat betegnek. Csak éppen ezt bekemozva nem szabad. Ok..., most már tudom. Sokkal többet kell pihenni, hogy a fehérvérsejtek újra tudjanak termelődni. De mivel én felpörgettem a keringésemet, így "felébresztettem" a kemot és most újra dolgozni kell a szervezetemnek. Ezek után csak reménykedek, hogy jövő hétig rendbe jövök és megkaphatom a következő kemot. Úgyhogy addig igyekszem sokat pihenni.

Ma reggelre a hajam is elindult. Beletúrok és csomókba jön ki. Nagyon érdekes, mert a tövétől 3-4cm hosszan elvesztette a színét és ősz lett. Elugrottunk vérvételre, aztán haza jöttünk én pedig lefeküdtem. Nagyon nem kellett volna így visszaesnem. Kiváncsi leszek a laboreredményre. 

Délután felhívtam a fodrászt és kértem holnapra időpontot. Délután 4h-re kell mennünk, úgyhogy addig igyekszem megbarátkozni a gondolattal, hogy nem lesz hajam egy darabig. Igyekszem ezt is normálisan kezelni, de biztos meg fogom siratni. Legalábbis most ezt érzem.

Lehetőség szerint ma sokat feküdtem. Nem vagyok a topon és a szám is nagyon fáj. Az ínyem is be van durranva, még enni sem esik jól. Jól kitoltam magammal, de ezt a hibát többet nem követem el.

Megosztás a facebookon

Folytatás...

2016. szeptember 22.

Az elmúlt 4 napban rengeteget javultam, aminek kifejezetten örülök. A többi kezelést is így akarom viselni!!! :-)

Hétfőn a férjem már ment dolgozni, így a kicsivel egyedül maradtam itthon délelőtt, mivel a nagyok is elmentek suliba. Természetesen a parázós énem remegve ébredt reggel, és ahogy a Család készülődött elindulni, én úgy szédelegtem és remegtem egyre jobban. Úgyhogy mese nem volt, irány a nyugtatóért, mielőtt kitör a pánikom. Nagy szerencsémre a kicsi egész délelőtt viszonylag nyugis volt. Hol a nappaliban, hol a hálóban tudtam lefeküdni, amíg ő valamivel éppen elfoglalta magát. Bár aludni nem tudtam, ez is jó volt. 1h körül haza ért a kisebbik lányom, úgyhogy el is dőltem azonnal és be is aludtam, de meg se mozdultam 1 órán keresztül, így jól elzsibbadtam.Ekkor csörgött a férjem, hogy hogy vagyok, mi újság. Aztán letettük és aludtam tovább. Újabb 1 óra elteltével arra ébredtem, hogy iszonyatosan melegem van, ver a víz, ég a fejem, az arcom. Megmértem a lázamat, és bár ahányszor próbáltam, annyifélét mutattak a digitális hőmérők (2db is van), de szinte mindig 38 fok felett. Na de jó, gondoltam..., de azonnal bergévinek írtam. Mindig ő az első, ha bármi van velem..., de azt hiszem, ez most jó ideig így is marad. Ő persze egyből tudta megint, hogy mit próbáljak meg. Igyak paradicsomlevet, és fél óra múlva mérjem vissza. Hát persze, hogy megint igaza lett! :-) Fél óra elteltével szimpla hőemelkedésem volt, mint az elmúlt napokban, 37-37,2 között. Ezek után bergévi azt javasolta, hogy sose mérjem ébredés után a hőmet. És igaza van!!! Be is voltam takarózva, na meg a hormonok miatt jönnek a hőhullámok. Így tényleg nem csoda, hogy lázasnak éreztem magam, pedig nem voltam az. Szerencsére!!!

A délután így viszonylag nyugodtan telt, de a pihenés még jól esik. Délelőtt próbálkoztam a mosást összekészíteni, amivel addig eljutottam, hogy a feketéket kiválogattam, de kivinni a mosógépig az akkor pont nem ment. Így késő délután lett bekapcsolva a gép. Hamarosan a férjem is haza ért és isteni vacsit dobott össze, miközben én pihengettem.

Kedden reggel megint remegősen ébredtem. Próbáltam teával indítani, hogy ne kelljen gyógyszer, de nem ment. Persze megint írtam bergévinek. Javasolta, hogy akkor most vajas-mézes kenyeret reggelizzek, meg igyak egy tejeskávét. Meg is csináltam, de a habot leettem róla, a többi nem esett jól. Aztán hirtelen elkeseredtem és el kezdtem sírni. Elpanaszoltam bergévinek, de nyugtatott, hogy a hormonok állnak le, azért vagyok ilyen hullámzó. Nem tudom irányítani magam és ez elkeserít. De bergévi szerint ne keseredjek el, mert most a kemo irányít és ezt meg kell tanulnom elfogadni. Hát ez nagyon nehéz... Később azt vettem észre, hogy a szám el kezd kiszáradni. Erre is kaptam ötletet: répa-narancslé, paradicsomlé. Ezek mind segítenek a nyálkahártyát visszaépíteni. Ittam a paradicsomlevet és pár óra múlva már sokkal jobb volt.

Délután 17h-ra volt időpontom a fodrászhoz a paróka miatt. Picit késtünk, mert iszonyú dugó volt, de nem volt gond. Nagyon kedves és aranyos volt a pasi. Kiválasztottuk a jövendőbeli "hajkoronámat", aminek a nagyobbik részét fizeti a biztosító. Persze így sem lesz kétfillér, de mikor kérdezte a fodrász, hogy árban meddig mehetünk el, a férjem rávágta, hogy "egal", vagyis mindegy. Na jó, én azért ezt nem így gondolom, úgyhogy belőttünk egy keretet, aztán majd szombaton kiderül, hogy mennyi a végösszeg. Mert hogy addigra kész is lesz.

Hazafelé a nagylányom kitalálta, hogy úgy enne Burger King-es kaját. Hát arra vettük az irányt, és közben én is rávettem magamat, hogy eszek egy crispy chickent. Sorban állás közben mondtam a nagylányomnak, hogy azért kicsit ideges vagyok miatta, hogy nem okozok e kárt, de bergévi is mindig azt mondja, hogy ilyenkor kell ez!

Haza érve gyorsan bekajáltunk. Nagyon jól esett, de 5 perc múlva el kezdtem szédelegni. A tudatalattim el kezdett dolgozni, mert még a vércukrom is felment majdnem 11-re. Ahhhh..., ez nem kellett volna. Nem azért, mert rosszat csináltam, hanem hogy a szervezetem is így lereagálja a bizonytalanságomat. Bergévi hem győz nyugtatni :-)

Szerdán szokásosan ébredtem ismét. Úgy látszik, ez nem akar változni, de sebaj, majd egyszer. Miután megnyugodtam, reggeliztem, csináltam friss képet magamról. A parókám majdnem olyan fazonú, mint most a hajam. A képek meg egész jók lettek :-)

Egyre jobban vagyok, egyre kevesebbet kell pihennem. Este elmentünk vásárolni, na ott már a vége fele éreztem, hogy lassan jó lenne leülni, de tényleg szuper, hogy így javulok.

Ma pedig eljött az 1 hetes kontroll vérvétel ideje!!!

Át kellett menni a háziorvoshoz, ahova most is a férjem vitt, mert nem akar kimaradni, így nyugodtabb, mert azt mondták a klinikán, hogy ezeket ott vetessem le, aztán majd ők elfaxolják az eredményt. Jövő héten megint ide kell jönni, utána meg jön a következő kemo, azelőtt a klinikán úgyis csinálnak kontrollt. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, mert tök jól érzem magam. Az étvágyam meg hatalmas lett, úgyhogy vissza kell fogni magam, mert képes vagyok túlenni magam, aztán meg attól szédelgek.

Tele vagyok energiával, úgyhogy ma egész nap talpon voltam. Főztem fini levest, meg megcsináltam a hetek óta tervezett tejszínes-zöldséges csirkét gluténmentes tésztával. Ami kukoricás, tehát elvileg jó lenne, de a nagylányom szerint mégsem a legjobb, mert az gyors felszívódású, ami nekem most nem jó,mert arra kell figyelnem, hogy a vércukrom ne ugorjon hirtelen, mert akkor tud kajálni a daganat. Most viszont még időben vagyok, még véd a kemo, de akkor legközelebb okosabb leszek és durum tésztát eszek, ha nagyon tészta ehetnékem lenne. Az lassú felszívódású, úgyhogy az mehet.

1 héttel az első kemo után kijelenthetem, hogy szinte újra a régi vagyok! És ami szuper, hogy a daganatom kicsit kisebb lett. Még a férjemnek is mutattam, hátha csak én érzem rosszul, de nem!!! Ő is érzi, hogy tényleg kisebb!!! Szóval hurrá!!! Folytatom a diétámat és a kezeléseket és MEGGYÓGYULOK!!! :-)

 

 

Megosztás a facebookon

Kezelés utáni első 3 nap

2016. szeptember 18.

Ma vasárnap van, a kemo utáni harmadik nap. Fekszek, alszok, kicsit húz a fejem meg az ágy, de viszonylag jól vagyok.

A kemo utáni első nap reggelén pénteken, kicsit fejfájósan, de mosolyogva ébredtem. Ami furcsa volt, hogy a tükörben egy jó piros arcú önmagamat láttam. Bergévi persze rögtön tudta mondani az okát, úgyhogy semmi para nem lett belőle. Dolgozik a kemo, hatással van a vérkeringésemre, plusz hőemelkedésem van. Ezért a pirosság, de no para! :-)

Délelőtt készülődtünk, hogy elugrunk postára, gyógyszertárba, de mire összeszedtük magunkat, addigra pont úgy éreztem, hogy le kell feküdnöm, úgyhogy lefújtam az elindulást. Mondtam bergévinek, hogy egy picit eldőlnék, na ebből megint jó másfél óra alvás lett. Ők meg addig csillámoztak a kicsikkel.

Miután felébredtem, elindultunk a gyógyszertárba, postára, dm-be. Mire végeztünk, azért már kicsit vert a víz, úgyhogy jöttünk haza. Nettoba már nem mentünk, ahhoz már nem volt energiám. 

Haza jöttünk, addig a kocsiban ülve megint pihentem egy kicsit, úgyhogy megint jól éreztem magam. Bergévi szerint túl jól vagyok, még őt is megleptem. Erre ő sem számított. Na de én sem. Bár fogalmam sincs, hogy milyennek is kéne lennem.

Este mikor a kicsi elaludt, telihold máglyáztunk. Mindent megteszünk, hogy rendbe jöjjek mind egészségileg, mind máshogy. Szeretném, ha minden rendbe jönne körülöttem. Utána még beszélgettünk egy jót, de éjfél elmúlt, mire eltettük magunkat holnapra.

Szombat reggel:

korán keltünk, mert bergévi ma indult vissza Magyarországra. Persze én pont mára lettem totál gyenge. Alig bírtam felkelni, de mindenképp ki akartam manni a vasútállomásra. Igyekezett nyugtatni, hogy minden rendben lesz, de azért rossz volt elengedni. Olyan nagy nyugalmat és biztonságot adott, hogy itt volt. De sajnos otthon is vannak sorstársak, akiknek szüksége van rá. Én én ezért a 3 napért is örökre hálás leszek. Megbeszéltük, hogy amikor a másik fajtát kapom majd, akkor is megpróbál itt lenni velem az elsőnél.

Haza jöttünk és onnantól kezdve szinte egész nap aludtam. Néha felébredtem, mert wc-re kellett mennem, ittam, próbáltam rágcsálni mandulát meg kókusz chipset, mert olyan belső remegésem volt. Még egy fél nyugtatót is bevettem. Fájt a gyomrom, annak meg semmi nem tetszett, úgyhogy néha kólát is kortyolgattam. Este próbáltam a kefirt amaranth-tal. Ezeket mind bergévi javasolta, mert a tüneteimre ezek a beváltak. Javult a helyzet, de semmi nem esett jól. Este hamar elaludtam, de éjjel is felébredtem időnként. A gyomrom viszont javult.

Vasárnap reggelre összességében jobban lettem. Bergévi még éjjel is folyamatosan érdeklődött, hogy hogy vagyok. Annyira egy Angyal!!! :-)

Tudtam reggelizni, bár felkelni még nem esett jòl, de határozottan jobban lettem. Többet voltam ébren két alvás között, aztán délután olyan fél 4h felé felébredtem, ettem és onnantól fent voltam. Este elmentem zuhanyozni, na mire végeztem, azért el kezdtem szédülni. A hasam, vagy inkább a gyomrom és a beleim fájtak picit, mikor wc-re mentem. Úgyhogy zuhi után ittam megint normál coca colát, meg kefirt. Férjem egész nap sürgött-forgott. Sütött-főzött, ágyba hozott nekem mindent. Próbált rendet rakni a pincében is. Láttam rajta, hogy estére totál lemerült. Szó mi szó, nincs ehhez hozzászokva. Anno egy-egy balhénál negkaptam, hogy semmit nem csinálok. Az utolsónál mondtam neki, hogy majd csak figyeljen. Mert egyszer tényleg nem fogok semmit csinálni... Nyilván nem így és ezt terveztem akkor, de a vonzás törvénye így vagy úgy, de működik.

Ami furcsa: a mellem fáj ott is, ahol eddig nem. Az oldalsó mirigyek mintha picit duzzadtabbak lennének. Dolgozik a kemo.

Megosztás a facebookon

Az első kemo kezelés

2016. szeptember 15.

Izgalommal és némi gyomorideggel, belső remegéssel ébredtem, így bevettem a nyugtatómat, mert inkább az, mint hogy rám jöjjön a pánikroham. Meg amúgyis minden orvos és nővér azt mondta, hogy nyugodtan, mert ilyenkor természetes, hogy az ember jobban ideges, hiszen egy soha nem tapasztalt élménnyel szembesül.

8h-ra kellett mennünk, persze a reggeli dugó miatt pár percet késtünk, de azért megvártak. :-) Bejelentkeztem a súlyméréssel egybe kötve, aztán levették a vért, amivel leszaladtunk a laborba. Ezt most már a Porthon keresztül csinálták, így egyúttal be is rakták a csatlakozó tűt. Onnan vissza, picit vártunk, aztán behívott a doktornő. Kérdezett pár dolgot, elmondta, hogy 1 hét múlva mennem kell a háziorvoshoz vérvételi kontrollra, ide meg majd legközelebb október 6-án. De ha lázas lennék, vagy bármi gond lenne, azonnal hívjam őket és menjek.

Némi várakozás után jött értem a nővérke, hogy válasszak szobát meg széket, ahol szeretném a következő pár órát tölteni. Az 103-as szobát választottam, végülis németül a születési dátumom. :-) A szék pedig az egyik kék színű lett, rögtön balra az első szék. Bergévit is kérdeztem, hogy szerinte melyik színű legyen, mert még narancssárga is volt. Amit jól tettem mindenképp, hogy az első széket választottam, mert menet közben 2x is ki kellett ugranom a mosdóba. Sokat is ittam, meg ugye kaptam az infúziót is...

Miután kiválasztottam a kezelési helyemet, hozta a nővérke az első előkészítő gyógyszert a gyomromra, hányinger és hányás megelőzésére. Kb. negyed óra múlva pedig kezdődött a nagy menet. Kaptam egy injekciót, ami a vesét és a hólyagot védi, majd bekötötték az előkészítő infúziót, ami szintén a gyomromat védi. Na ettől eltört a mécses a férjemnél, és míg mi bergévivel mosolyogtunk, ő szegény el kezdett sírni. Én meg ahogy megláttam, naná, hogy én is pityeregtem. De aztán gyorsan megnyugodtam és próbáltam őt is megnyugtatni. 

Az előkészítő infúzió 15 perc alatt lefolyt, utána lefolyattak 200ml fiz.sót, ami alatt kicsit szédelegtem meg instabilnak éreztem magam egy pár percig. Bergévi azt mondta, hogy igen, az előkészítő folyadéknak ilyen hatása van. Ettől megnyugodtam. Olyan jó, hogy itt van és mindig tudja, hogy mi miért történik velem. A fiz.só gyorsan lefolyt, majd indult az első kemo, a piros "málnaszörp". Kicsit izgultam, hogy vajon érzek e majd valamit, de szerencsére semmi nem volt. Ez is 15 perc volt, aztán jött megint egy fiz.só öblítés, majd jött a következő kemo. Ez viszont 1 óra alatt csöpögött le. Itt egy rövid ideig fájdogált és nyomott a fejem, de az is viszonylag hamar elmúlt. Utána megkaptam a maradék fiz.sót és végeztünk is.

A kezelés után felugrottunk a klinika fodrászatába, mert ott is foglalkoznak parókával. Nagyon kedves volt az ottani pasi, bár az agyam le volt nagyon lassulva, így néha alig értettem. De keddre egyeztettünk időpontot, úgyhogy akkor kell majd visszamennünk.

A nap hátralévő részében egész jól voltam. Csak valami iszonyatosan sápadt. Délután aludtam egy másfél órát és a fejfájáson kívül más gondom nem volt. De még az is kezelhető volt. Viszont a vérnyomás gyógyszeremet nem vettem be, mert teljesen rendben volt. Este bergévivel még sokat beszélgettünk. Mondta, hogy a férjem bocsánatot kért tőle, amiért tegnap úgy viselkedett. Meg akartuk nézni a "Csillagainkban a hiba" című filmet, de túl későn kezdtünk neki, úgyhogy nagyon gyorsan elaludtunk.

Remélem mindegyik kezelést így fogom viselni!

Megosztás a facebookon

Kemo előtti nap

2016. szeptember 14.

Reggel 9h után nem sokkal megérkezett az én meglepetésem, bergévi!!! :-) A stuttgarti Hbf-ra mentünk érte, ahol zokogva öleltük egymást így 25 év után. Hatalmas öröm és megnyugtatás számomra, hogy egy hozzáértő lesz mellettem a következő pár napban. Mert ő tapasztalatból tudja a dolgokat, és tudom, hogy bármit kérdezek, a megfelelő tájékoztatást és útmutatást fogom kapni, ahogy eddig is kaptam a távolból. 

Természetesen azonnal csináltunk pár fényképet, mert a lelkére kötötték, hogy mindent dokumentáljon. Ő ugyanis otthon önkénteskedik és a tudását szívesen átadja sok más embernek is. Naná, hogy segítek neki ebben.

Hazafelé az autóban már el kezdtük a maratoni beszélgetést, ami durván 3 nap lesz, mert szombaton reggel sajnos vissza kell mennie. De én ezért a 3 napért és az összes segítségéért hálás leszek egy egész életre. Haza érve ledobáltuk a cuccokat, reggeliztünk, kávéztunk, aztán irány a klinika a Porth miatti kontrollra.

Doktornő gyorsan megnézte és lekezelte a sebemet, átragasztotta friss kötszerrel, aztán mehettünk is. Na a férjem beszólása: "csak ennyi volt? Ezért vártunk 20 percet?", hát ez rányomta a bélyeget a nap hátralévő részére. Hazafelé a kocsiban folytatta a nem éppen kedves stílusát, amitől marha rosszul, kellemetlenül éreztem magam, mert azt gondolom, hogy egy vendég előtt vagy vendéggel, aki segíteni jött nekem/nekünk, azelőtt vagy azzal nem lehet így beszélni, akármit is érez, akármennyire is feszült és ideges. Beszéltem bergévinek az itteni rendszerről, hogy itt mennyi segítséget kapnak az ilyen betegek, hogy ha pl. nem tudja őket senki behozni a kezelésre, akkor nem kell buszozni, vonatozni, hanem jöhet taxival és azt fizeti a biztosító. Na ezt az én férjem magára vette, pedig erről szó nem volt, ő mégis azt szűrte le, hogy én taxival akarok majd jönni. Szóval ebből lett puffogás, durrogás, és mivel bergévi is elmondta, hogy otthon simán egyedül jönnek-mennek az emberek, őt is letámadta. Hát a pofám leszakadt... :-( 

Bergévi viszont kicsi menyugtatott, mert fantasztikusan kezelte a helyzetet. Próbálta a férjemmel megértetni, hogy ő sok ilyen hozzátartozóval találkozott már és mind úgy érzi, hogy kirekesztődik. Meg nehezen fogadják el, hogy itt most nem az számít, hogy a hozzátartozó mit akar, hanem hogy a beteg mit akar. Én soha nem akartam őt kizárni, de néznem kell azt is, hogy a kicsi is egy örökmozgó és neki kivárni 3-5 órát, amíg a kezelés tart, azt ő nem tudja 2 évesen türelmesen kivárni. De ezek sem érdekelték, mert mi az, hogy én nem akarom, hogy ő ott legyen. Továbbra sem akarta megérteni, hogy én ilyet egy szóval nem mondtam. Elszomorított nagyon és emiatt a nap folyamán többször sírtam, mikor bergévivel beszélgettünk. Rosszul esett, hogy nem tudja megadni a tiszteletet sem nekem, sem a vendégünknek, aki csakis miattam utazott ide Magyarországról.

Haza érés után a helyzet a férjem részéről változatlan maradt, ami nekem borzasztóan fájt. Miért nem érzi, hogy ezzel engem is bánt (megint), és ez így nagyon nem helyes. És nem lehet mindent arra fogni, vagy azzal védekezni, hogy ő feszült, ideges, aggódik. Én sok mindent megértek, de most elvileg én lennék a fontos, hogy engem ne bántson lelkileg, mert nekem is erősnek kell maradni és kitartani. Mindenesetre bergévi folyamatosan nyugtat, úgyhogy azért tovább lendülök ezen.

Közben a nagyobbik lányom is haza ért, így bergévivel kettesben el tudtunk menni vásárolni. Jó sokat beszélgettünk, kicsit én is kikapcsolódtam, ami nagyon jól esett. Rengeteg ötletet és tanácsot katam, úgyhogy azt hiszem rendesen fel vagyok készítve. Férjem meg majd lecsillapodik, ha megérti, hogy úgysem akarom ellökni.

 

Megosztás a facebookon