2021. 02. 24.

Nagyon-nagyon régen voltam itt és írtam új bejegyzést, pedig nagyon sokszor terveztem. 

Annyi minden történt az elmúlt 2 évben, hogy akár egy kisebb regényt is lehetne írni ebből a szakaszból. 

A betegséggel kapcsolatban szerencsére azóta is minden rendben. Minden kontroll eredménye tökéletes. Bár a jobb mellemben a kicsi csomó továbbra is ott van, de a vizsgálatok szerint csak egy kisebb zsírcsomó. Panaszt nem okoz, de ott van, így rendszeresen figyelem. 

A porthkatéteremet öblögették 3 havonta, de tavaly bejött a corona, így a tavaly őszi termint elhalasztották most február 4-re. Tartottam tőle, hogy a 6 hónap kihagyás gondot okozhat, de nem volt semmi probléma. Legközelebb júniusban kell mennem és ha minden jól megy, augusztusban kiveszik. 

Szeptemberben sugár kontrollon voltam, ahol a legnagyobb meglepetésemre azt mondták, hogy többet már nem kell jönni. Egy szakasz ismét lezárult. :-) 

Hogy mik is történtek velem... Próbálom röviden leírni, bár azt hiszem az lehetetlenség, de próbálkozok. :-) 

A 2019-es évben még próbáltam a házasságomnak esélyt adni, de mindannyiszor rá kellett jönnöm, hogy nincs értelme, nem fog menni. Kihalt belőlem az érzelem. Tudjuk, hogy rengeteg oka volt, hogy idáig jutottam.

A lakást, ahol évek óta laktunk, eladták és az új tulaj költözni akart, így nekünk menni kellett. Ez nem volt egyszerű, de végül hála a németországi lehetőségeknek, sikerült egy lakást kapnunk a várostól. 

Egy álom vált valóra 2020. márciusában, amikor beköltözhettünk a csodaszép, vadiúj lakásba. Persze ez ismét feladat elé állított, mert be is kellett bútorozni, de lassacskán ez is alakul.

A lakás előtt februárban megérkezett az álomautóm is. A tupperes autónak lejárt januárban a 2 éves lízingje, így kellett valami. Az esélytelenek nyugalmával indítottam el a folyamatot, és sikerült. Hatalmas öröm volt és büszke vagyok magamra. 

Azt szokták mondani, hogy amilyen a januárod, olyan lesz az éved. Hát nekem a 2020. január a tupper tekintetében fantasztikus volt, és ezek után valóban az évem is nagyon jól sikerült, a végét leszámítva, de azt is túl lehetett élni. Olyan volt az év, mintha a korábbi 45 évemért kárpótolt volna.

Júliusban megszületett az első unokám és én végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megérhettem. Köszönöm ott fent Mindenkinek!!! 

Novemberben le kellett szedni egy anyajegyemet, mert gyanúsnak találta a bőrgyógyász... Igaza lett... Sajnos... Találtak benne rákos sejteket. Napokig befordultam ismét. Agyaltam, keringtek a gondolataim, hogy már megint valami nem kerek. És ez is "véletlenül" derült ki, mert a fejbőröm miatt mentem orvoshoz, amivel most már lassan 2 éve kínlódok. De hát ugye nincsenek véletlenek.

Karácsony előtt 5 nappal pedig ágynak döntött engem is a corona vírus. Ami végig ment az egész családon, de természetesen engem ütött ki a legjobban. 4 hétig szinte csak feküdtem. A fejem napi szinten fájt és ez volt a gyanús, mert amúgy sosem fáj. Kiderült, hogy nálam a corona szövődményeként a vérnyomásom ugrott meg, így emelni kellett a gyógyszeremet. Kb. 1 héttel az emelés után kezdtem jobban lenni, de az erőm még most sem tért vissza teljesen. 

A férjem volt itt segíteni, mert nem akartam a legkisebb lányomra terhelni a dolgokat. Mondta ugyan, hogy szívesen segít, azért inkább nem tenném, ha nem muszáj.

Férjemmel jóban vagyunk. Bár ő szeretne békülni és igyekszik mindent megtenni, sajnos ami elmúlt, azt nem lehet erőltetni. Volt 11 éve, akkor nem ment... Most már késő, amit nehéz belátni és elfogadni. 

Mindig rájövök, hogy a betegség mennyit erősített, de keményített is rajtam. Ez valahol jó, mert magamat védem, de ez az amit pl. a férjem sosem gondolt volna és valljuk be én magam sem, hogy azok a hatalmas érzések így el tudnak múlni. Hogy mit hoz ezzel kapcsolatosan a jövő, azt nem tudhatom, de most azt mondom, hogy elképzelni sem tudom már vele a jövőt és valahol nem is szeretném. Túl sok volt a rossz. 

Hát itt tartunk most. Betegségem 5. évében. Lassan jön a műtétem évfordulója is. 

A kilóim még mindig ragaszkodnak, bár úgy tűnik, hogy csak megtaláltam a megoldást, de ahhoz ott kell lenni fejben is, az meg most pont nem megy. De igyekszem és nem adom fel.

SOHA NEM ADOM FEL!!! :-) 

 

Megosztás a facebookon

2019. március 16.

Szinte hihetetlen, hogy hogy elrepült az idő. Több, mint 1 éve nem írtam semmit, pedig sok-sok minden történt. 

Hogy miért tettem a címben idézőjelbe a szót? Csak mert normál esetben az embernek egy szülinapja van. De nekem, ahogy sok más sorstársamnak, van egy újabb, legalábbis én így érzem, így gondolom. Mert amikor icipici babaként megszületünk, kapunk egy esélyt az Életre. Ez a nagy nap mindenkinek a szülinapja. És ha valakit utolér ez a betegség és túl van bizonyos kezeléseken, műtéten, akkor ott lesz még egy szülinap, hiszen kapunk ismét egy esélyt az ÉLETre. :-)

Mi minden történt az elmúlt 1 évben velem, mióta nem írtam? Ha azt írom sok minden, az elég tág fogalom, de azért próbálom leírni. :-) 

Tavaly ilyenkor még 3 havonta mentem a nőgyógyászhoz kontrollra, mammográfiára pedig 6 havonta. Mivel a porth katéterem a mai napig bent van, azzal is 3 havonta kell mennem a klinikára, hogy átmossák.

Tavaly a márciusi porth mosásom kicsit izgalmasabbra sikerült, mert előtte nem sokkal a jobb mellemben is találtam egy pici csomót. A doktornő megnézte uh-gal, de nem látott semmit, viszont mivel kitapintható volt, kért nekem egy időpontot sürgősséggel a klinikán lévő mammográfiára, amit 1 hét múlva meg is csináltak. A csomó a mammográfián sem látszódott, semmilyen szöveti eltérést nem mutatott, így valószínűleg egy zsírcsomó lehet, de azért figyelem továbbra is, ahogy a többi területet is.

Az előre hozott mammográfia miatt az áprilisi időpontot lemondtam a másik helyen és szeptemberben kellett mennem. Picit még lobos volt, ezért fájt még akkor is nyomásra, meg a göb is meg volt, de amúgy minden rendben volt. Ezentúl mammográfi csak évente lesz.

Tavaly májusban visszamentem a nyelvsuliba és január 25-én a B1 nyelvvizsgát is megcsináltam. Büszke vagyok magamra, mert az utolsó 3 hónapban többet hiányoztam, mint amennyit bent voltam. Ennek az volt az oka, hogy a házasságom októberre romokban hevert és a férjem elköltözött, így a kicsi fiamra a barátnőm vigyázott, míg én suliban voltam. Viszont este fél 10-ig nem akartam ott hagyni, ezért mindig csak szünetig maradtam. Örökre hálás leszek a tanárnőmnek, hogy megértő volt és a hiányzásaim miatt sem problémázott. Tanulni semmit nem tanultam, de a sors fintoraként megkaptam a külső segítséget és a vizsga napja pont az én napom volt. :-)

Jelenleg a Leben in Deutschland kurzus utolsó napja lesz 18-án. A vizsga 22-én lett volna, de ma kaptam levelet, hogy április 3-ra halasztották. A B1 vizsga mellé kell még ez a történelem és állampolgári ismeretek vizsga, aztán kész, bár most arra gondoltam, hogy lehet, hogy tovább megyek a magasabb szintű B2 kurzusra. Hogy mi lesz, az a hivataltól függ, mert mióta egyedül vagyok hivatalosan a gyerekekkel, azóta kapok állami segítséget is, nem is keveset. No igen... Ez itt nem Magyarország ismét.

Bár az utóbbi hónapok nem voltak egyszerűek, attól még terveim mindig voltak, vannak és lesznek és mindig kitalálok valamit.

Az idei cél az, hogy megtaláljam a megfelelő üzlethelységet, ahol tudok majd dolgozni. Megyek körmös és pedikűrös továbbképzésekre, mert szeretnék jobb és jobb lenni a szakmában.

Mivel az orvosoknak sajnos nem lett igaza és a kilók továbbra is ragaszkodnak hozzám, december elején el kezdtem edzőterembe járni. 5 kiló ugyan lement, de meg is torpantam, így egy kicsit változtattam és vacsorára igyekszem nem enni sem krumplit, sem tésztát, sem rizst. Ezzel most úgy tűnik  hogy tovább lendülök. :-)

Sok-sok minden történt, de mindig jön valami új ötlet vagy új tennivaló. Remélem, hogy továbbra is minden jól fog alakulni! :-) 

Megosztás a facebookon

Megint egy évforduló :-)

2018. február 24.

Hónapok óta nem írtam, pedig terveztem, de úgy gondoltam, hogy ma már mindenképp muszáj. Miért? Mert pontosan 1 évvel ezelőtt kaptam az utolsó kemo kezelést. És ez fontos évforduló az életemben. Bár mióta beteg VOLTAM, azóta sok-sok évfordulóm lett :-)

Mi is történt az előző bejegyzés óta? Nagyon-nagyon sok minden. Szerencsére többnyire jó dolgok.

Anno küszködtem a náthával, köhögéssel, ami végül 8 hétig húzódott. a 10 napos antibiotikum kúra sem használt, így kértem egy mellkas rtg-t. Akkor derült ki, hogy bronchitisem lett. Nagyon féltem, hogy valami maradandó dolog lesz belőle, de 8 hét után csak kimásztam belőle. Életemben nem volt még bronchitisem, hát most sikerült összeszedni. Remélem, hogy ez is egy olyan dolog, ami el fog kerülni.

November 2-án mammográfia és ultrahang kontrollon voltam. Izgultam? Igen! De szerencsére minden rendben volt. 6 hónap múlva ismét mennem kell, de ez legyen a legnagyobb gondom :-)

December 1-ig továbbra is kaptam 3 hetente a Herzeptin infúziót. Azokkal is minden rendben volt, aztán az utolsónál megbeszéltük, hogy a porth-ot majd 3 havonta át kell mosni, úgyhogy március 2-án megyek az első átmosásra. Azt mondta a doktornő, hogy ha bármikor gondot okozna vagy zavarna, akkor ha úgy szeretném, kiveszik, de amíg lehet, addig inkább bent maradna, mert ugye 5 év az 5 év... Ezt a betegséget 5 év után számítják gyógyultnak. Addig viszont az a jobb, ha a porth bent van, ha bármi olyan történne, ami NEM FOG!!!

Írtam már arról, hogy nyáron el kezdtem a Tupperware-val újra foglalkozni, és hogy mekkora terveim, céljaim lettek :-))

Nos az első nagy célom meg lett!!! :-)))

December 24-e helyett 17-én sikerült elérnem azt a szintet, amivel megszereztem a Team Manager-i autóra a  jogosultságot. Jupppiiiiii!!! :-))))))))))))))))

Január 25-én pedig át is vehettem a vadi új autót, ami gyönyörű és olyan "új illata" van :-) Büszke vagyok magamra, meg persze a kis Csapatomra is, mert nélkülük nem ment volna, hiszen ez csapat munka :-)

Amúgy mi is van velem?!

A kilóimat leszámítva meg vagyok. Ezzel kapcsolatban sajnos nem jött be az orvosok jóslata. Nem kezdtek el lepotyogni..., ragaszkodnak hozzám :-(

Időnként lemegy rólam pár kiló, mert besokallok, de aztán megtorpanok, utána pedig visszajön minden. Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy ez a tudatalattimból, belülről jön. Mert ugye anno a diétázás és a fogyókúra után jött ki a betegség. Az orvosok is azt mondták, hogy nem fogyhatok gyorsan... Szóval mintha félnék kicsit...

A műtéti terület környékén még mindig van egy göb, de már egyre kisebb. És van még érzéketlen terület is. Lehet, hogy az úgy is marad, de a göb állítólag majd szép lassan felpuhul. Ami viszont furcsa, bár állítólag ez is normális, hogy nyomásra tompán fáj tulajdonképp az egész mellem. Erre viszont nem tudtak időt mondani, hogy ez mikor múlik el. 

Novemberben kihoztuk Magyarországról a kutyámat, mert sajnos volt Anyósom és Apósom is elhunyt. Azóta mindennaposak a séták, jó időben meg a hatalmas séták. Szoktam gyorsabb tempóban is gyalogolni, de még így sem megy úgy. Most adtam még pár napot magamnak, legyek túl a szülinapomon, aztán ismét próbálok komolyabb változást kezdeményezni, mert ez így tarthatatlan.

A hajam... na az a másik katasztrófa :-D Növöget, de valamennyire göndör és nem áll sehogy. A színe is borzalom, bár azon viszonylag könnyű segíteni, csak egyeztetnem kell a fodrásszal. :-)

A szemöldököm még nem az igazi, viszont az arcom szinte minden területe olyan, mintha pihés lenne, gyanítom a hormonháztartás miatt. Erre majd megpróbálok rákérdezni legközelebb a dokinál, ha nem felejtem el.

A munkahelyemet ott hagytam, felmondtam. Kiváltottam a kisvállalkozóit, hogy tovább tudjam fejleszteni mind a tupperezést, mind a műkörmözést.

Mellette ami még eszembe jut, mint mindig :-) És persze a cél még a nyelvtanulás. Vissza akarok menni idén a nyelvsuliba, hogy befejezzem a tanfolyamot.

Nagyjából ennyi van most velem. :-) 

Igyekszem nem eltűnni és időnként írogatni. Messze még az 5 év, és bárcsak már ott tartanék ugyanúgy "minden tiszta" lelettel, de bízom benne, hogy pikk-pakk eljön. :-)

Mert a jelszóm továbbra is: NEKEM ÉLNEM KELL!!!

Megosztás a facebookon

Én sem vagyok mindig topon...

2017. szeptember 17

Holnap lesz 1 hónapja, hogy utoljára írtam, pedig történt ez-az, csak éppen el vagyok teljesen havazva.

3 héttel ezelőtt csütörtökön vagy pénteken arra ébredtem, hogy kapar a torkom. Másnapra el kezdtem köhögni, majd tiszta nátha lettem. Az oka mindössze annyi volt, hogy ventilátor mellett aludtunk, mert meleg volt. Én kis naiv, azt gondoltam, hogy szokásomhoz híven pár nap alatt rendbe jövök. Na ebben most csalódnom kellett. Mert hogy a kemo óta nem megy ám olyan gyorsan a gyógyulás, bármit is teszek.

8-án mentem a következő Herzeptin kezelésre, de egy kicsit tartottam tőle, hogy esetleg nem kaphatom meg. Szerencsére, mivel lázam nem volt, így megkaphattam, csak kicsit lassabban folyt le. Az oviból el is késtem kicsit, de menet közben odatelefonáltam, hogy kések 5 percet, így nem volt gond.

Teltek a napok és én még mindig nem voltam az igazi. Elugrottam a háziorvoshoz, de mivel a tüdőm, a torkom és a fülem is rendben volt, így a köhögésre kaptam egy kis Bronchikumot. Azt mondta, ha hétfőig (11-ig) nem javulok, akkor menjek vissza, mert úgyis mennem kellett a táppénzes papíromért. Én akkor azt éreztem, hogy mintha kicsit jobb lenne, úgyhogy nem is mentem be hozzá, csak a papírt kértem el. De valahogy továbbra sem akartam rendbe jönni, így csütörtökön visszamentem, mert egyre jobban köhögtem és tartottam tőle, hogy nagyobb lehet a baj, akár egy szövődmény miatt.

14-én délelőtt nőgyógyásznál voltam kontrollon. Minden rendben volt szerencsére, de megkért, hogy legyek szíves oltassam be magamat influensa ellen, mert az én szervezetem most nem tud úgy védekezni, ahogy kellene, és ha egy náthából nem tudok 3 hét alatt kilábalni, akkor mi lenne egy komolyabb influenza esetén... Hát végülis igaz...

15-én pénteken visszamentem a házi dokihoz és a megérzésem sajnos nem csalt. Ráhúzódott a tüdőmre a nátha és a köhögés, úgyhogy kaptam egy kis antibiotikumot, amit 10 napig szednem kell. Ezen kívül kaptam egy kis ACC-t, hogy a köhögés is könnyebben menjen, mert a reggelek meg a délelőttök katasztrófálisak szoktak lenni. Ha a köhögés elindult, majd meg fulladtam, vagy éppen majdnem sikerült kiadni magamból a semmit, mert hát reggel az üres gyomorral mi is jött volna ki belőlem. 

Hétvégére már azt éreztem, hogy semmit nem akarok csinálni, de aki ismer, az tudja, hogy az nem én lennék. Szombaton elmentem egy kisebb képzésre a Tupperware-hoz, mert valahogy nekem ott kell lennem minden alkalommal, amikor csak lehet :-)

Tanulok és próbálok fejlődni, no meg próbálom fejleszteni mind a csapatot, mind az üzleti részét. Kicsit nagyobb terveim lettek vele, mint amikkel elindultam 6 héttel ezelőtt. De nem baj, remélem, hogy sikerül megvalósítani mindent. Most éppen a Team Manager-i autóra hajtok és ehhez nem csak forgalom kell, hanem ügyes csapattársak is. Szeretek csapatban dolgozni, úgyhogy remélem, hogy akik velem tartanak majd, azok hasonlóan gondolkoznak.

Szedem az antibiotikumot és a hurutoldót. Remélem, hogy sikerül már végre meggyógyulni, mert dolgom van. Nem érek én rá betegeskedni. De úgy látszik, hogy sokkal jobban kell magamra ügyelni. 

Közben jár az agyam, hogy mit hogy fogok megoldani, mert azt tudjuk, hogy a munkahelyemre már nem fogok visszamenni. A munkaügyiben voltunk érdeklődni Adri barátnőmmel. Orvosi indokkal simán fel tudok mondani úgy, hogy kaphatok azonnal segítséget, csak még azt nem tudom, hogy mi alapján számolnák ki. No meg én ugye dolgozni szeretnék. Mind a Tuppert, mind a körmözést és a többi dolgot belevéve. Mert ugye az is biztos, hogy nem egy lábon fogok állni, ahogy mindig is több dologgal foglalkoztam egyszerre. :-)

15-én volt 1 éve, hogy megkaptam az első kemot. Ezen is túl vagyok.

Remélem, mire a következő bejegyzést írom, addigra teljesen meggyógyulok, mert már nagyon elég a betegeskedésből. 

Megosztás a facebookon

Évforduló, amit azért kihagytam volna az életemből...

2017.augusztus 18.

Jeles nap ismét...

Pontosan 1 évvel ezelőtt a mai napon kaptam a kezembe a diagnózist. Máig emlékszem minden pillanatára nem csak annak a napnak, hanem a megelőző pár napra is.

15-én csinálták a biopsziát, 17-én hívtak a klinikáról, hogy másnap be kellene mennem a doktornőhöz megbeszélni a dolgokat. Már akkor egyértelmű volt számomra, hogy az eredmény csak az lehet, ami aztán lett is. Emlékszem, hogy sírtam..., de nem olyan zokogósan, csak úgy simán. Közben meg járt az agyam, gondolkozni próbáltam, aztán vettem egy nagy levegőt, mert a legkisebb lányom a folyosón várt a férjemmel és a kicsi fiammal. És előttük nem törhettem ki, de valahogy nem is akartam. Nem éreztem azt a késztetést, hogy úgy kirobbanjak, mint mondjuk egy filmben szokták ezt eljátszani. Egyszerűen csak sírtam, mert azért én sem vagyok fából és persze, hogy ez nem egy mindennapi jó dolog.

Hittem és bíztam magamban, és persze a remény is bennem volt, hogy tényleg minden jól fog menni. Bíztam az orvosokban és a nővérekben, akik mind azt mondták, hogy abszolút időben vagyok. Amit biztosan tudtam: NEKEM ÉLNEM KELL!!! Más alternatíva nem létezett és nem létezik!

És mi van most?!

Túl vagyok a kemo kezeléseken, a műtéten, a sugarazásokon. Járok 3 hetente Herzeptin infúzióra, 3 havonta szív ultrahangra. Eddig minden a legnagyobb rendben és nagyon bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így marad.

Egyébként hétfőn, 14-én voltam sugár kontrollon. ott is minden ok volt. Megkérdezte a doki, hogy van e valami panaszom. De igazából a túlsúlyomon kívül nincs gondom. Az is elindult már lefelé, ahogy ez a mai mérlegelésen is jól látható volt. Lassan ugyan, de haladok. Megkaptam, a következő kontroll időpontját is. :-) 2018. augusztus 16. reggel 9:30. Vicces, hogy már most megbeszéltük ezt :-))

Mi is van még...

Az utóbbi időben egyre több ismerősnél kerül elő ez a betegség az ismeretségi körben és hozzám fordulnak segítségért. Természetesen nagyon szívesen segítek, amiben csak tudok. Szörnyű már az egész helyzet, pláne, hogy ők Magyarországon vannak és sajnos sok jót nem mondanak. Remélem, hogy legalább néhány ötletet tudok nekik adni.

Nem győzök hálálkodni, hogy én itt lehetek, hogy itt vagyok és itt járhatok orvoshoz.

A műtéti területem gyönyörűen be van gyógyulva, de a csomó az még nagyon ott van. Mikor reggel fölkelek, akkor még mindig húzódik kicsit, de amúgy nincs vele gondom. A csomóra meg azt mondták, hogy akár 1 év is lehet, mire teljesen eltűnik, úgyhogy nem vagyok elkésve.

A hajam nagyon érdekes. Szépen nő, de göndörödik. Ha nem is gyűrűkbe kunkorodik, de lelapítani nem lehet. A körmeim a kezemen teljesen rendbe jöttek. Nem volt mindegyikkel baj, de azért kicsit elvált mindegyik a körömágytól és lapjára szét nyílt. A lábaimon már csak a nagylábujjamon csúnyák a körmök, de azt tudjuk, hogy azok nagyon lassan nőnek le, úgyhogy az még legalább 4-5 hónap, mire teljesen rendben lesz. 

A fagyöngy injekciót továbbra is adom magamnak. 1 dobozzal beadok,az 7 ampulla és minden másnap kell 1, majd 2 hét szünet. És így tovább...

A lelkivilágom: tulajdonképp rendben lenne. A férjemmel nem az igazi a dolog, de ezt annyira nem részletezném. Továbbra is betegállományban vagyok, mert a leszázalékolás miatt vissza se tudnék menni a munkahelyemre, bár nem is akarok. Megyünk majd az egyik barátnőmmel a Jobcenterbe érdeklődni. Ő folyékonyan beszéli a nyelvet, úgyhogy eljön és segít nekem. Csinálok ezt-azt, mert ugye mindig több lábon álltam, mindig csináltam több valamit, de szeretném az egészet hivatalossá tenni, hogy még többet kereshessek velük. Ehhez viszont meg kell érdeklődni hivatalos helyeken, hogy mit hogyan tudok csinálni, hogy az jó legyen.

Azért most egy kicsit azt érzem, hogy szét vagyok esve. Hajtom a dolgokat, hogy jó legyen, de lehet, hogy néha túl vállalom magam. Mindegy..., ez vagyok én... De valahol meg élvezem is. Na a férjemnek annyira nem tetszenek a dolgok és ebből van aztán a baj... Hogy mit miért úgy csinálok ahogy, ahhoz neki igen sok köze van, csak ezt nem látja be. Addig meg sosem fogja megérteni sajnos...

Lesz ami lesz, egy a lényeg, hogy mindenki egészséges legyen!!!

A következő Herzeptin infúzió szeptember 8-án lesz. Utána lesz megint egy évforduló... :-)

Megosztás a facebookon

Alakulok..., szét esek...

2017. augusztus 3.

Eredetileg hétfőn akartam írni, mert hogy a hétfő egy "jeles" nap volt. De az utóbbi időben annyi felé csinálom a dolgaimat, hogy kezdek kicsit szét esni.

Szóval a hétfő!!! Július 31!!!

No ki emlékszik rá, hogy mi volt akkor??? Elmondom, ne gondolkozzatok rajta :-)

Pontosan 1 évvel ezelőtt, július 31-én reggel fedeztem fel azt a bizonyos ujjbegynyi méretű csomót, ami egy kicsikét megváltoztatta az életemet. Azóta rengeteg minden történt, de legfőképp túl lettem 16 kemo kezelésen, 1 műtéten és 28 sugárkezelésen. Híztam (sajnos) 19 kilót, amit most igyekszem leadni, de hát tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. Miért is lenne?!?!? Az nem is én lennék...

No de sebaj... Ezt is megértem, és talán ez most a legfontosabb. Mert ugye tudjuk, hogy ez akár másképp is lehetett volna. Persze ezt én sosem gondoltam másképp. Nekem még dolgom van, nem is kevés, úgyhogy egyértelmű volt, hogy meggyógyulok. Más verzió szóba sem jöhetett. Egyszerűen nem volt szabad másra gondolni. És akármi is volt az úton, menet közben, akkor is csak arra kellett koncentrálni, hogy nekem a gyógyulás lehet az egyetlen utam. Itt vannak a gyerekeim, a Család, a Barátok. Annyian, de annyian drukkoltak és drukkolnak nekem, hogy Őket sem szabad cserben hagynom, de elsősorban önmagamat nem.

Nekem még vannak álmaim, amiket meg kell valósítanom, amiket meg kell élnem. Még kutyákat akarok, és amikor a gyerekeim is úgy gondolják, akkor majd unokázni akarok! Még meg kell valahogy valósítanom, hogy újra kertes házban éljek. De a nagy álmom még mindig egy kicsike farm. Nem messze a városoktól kietlen helyen, hanem mondjuk egy falu szélén, de mégis közel egy olyan városhoz, ahol minden meg van, amire az embernek szüksége lehet. Ahol most lakunk, azt a helyet nagyon szeretem. Csak a lakással nem vagyok kibékülve egy ideje. Anno eredetileg átmeneti megoldásnak szántuk, de rá kellett jönnünk hogy bár itt Németországban sok minden talán könnyebb, de a lakásmegoldás..., na az nagyon nehéz. Legalábbis, ha bérelni akar az ember. Venni egyelőre esélyünk nincs, de majd ha nyerünk a lottón, akkor az is meg lesz :-))))))))))))))))))))))))

Viccet félre téve, ez a része tényleg nem könnyű, de hiszem és tudom, hogy ez is meg fog oldódni. Anno a betegség elején azt éreztem, hogy ha túl vagyok ezen az egészen, akkor minden sokkal jobb lesz. Továbbra is hiszem, hogy ez még egy utolsó nagy próbatétel nekem az élettől, de most már igazán megérdemlem, hogy minden jobb legyen.

Hétfőn egyébként délelőtt megint Herzeptin infúzión voltam, utána pedig kontroll szív ultrahangon, mert ugye az múltkor lemaradt. Szerencsére a dokibácsi ismét megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben. A kezelésem folytatódhat, és ez most fontos. Legközelebb 18-án kell mennem, mert most egy picit hamarabb megyek a haza utazás miatt. Legalábbis elvileg 1 hétre haza megyünk Magyarországra. Régen voltunk..., tavaly április végén, ha jól emlékszem. Tervben volt, hogy utána is megyünk, de jött a betegség és az mindent áthúzott. Biztos oka volt, mert mindennek oka van.

Múlt héten hétfőn egy régi-régi "munkámhoz" visszatértem. Azóta pörgés van ezerrel, és emiatt vagyok kicsit szét esve. 18 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Tupperware családdal, amit azóta is szeretek. Foglalkoztam is vele, de aztán az életem más irányt vett. Most viszont visszatértem hozzá itt kint, és ami döbbenet számomra, hogy magyar forgalmazót nem nagyon találni. Csináltam egy csoportot a facebookon, és az elmúlt 10 nap alatt 250 fölé emelkedett a csoporthoz csatlakozók száma, valamint rengeteg katalógust kipostáztam. Gondoltam és bíztam benne, hogy lesz rá érdeklődő, de ekkora érdeklődésre nem számítottam. Annál jobban örülök viszont neki. :-)

Az elmúlt napokat talán valamikor kipihenem, és talán sikerül összeszedni magam, mert el vagyok havazva és a horgolásaimmal sem haladok úgy, viszont azt is gondolom, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Tehát most kell a lendületet megtartani és tovább fokozni, hogy minden jobb legyen.

Kitűztem egy célt magam elé, amit szeretnék most elérni és ehhez bizony tenni kell. A férjemnek annyira nem tetszik a dolog, ezt már most látom rajta, de ez legyen az ő gondja. Most már én is lehetek kicsit önző, még ha nem is feltétlenül csak magam miatt csinálom. No meg ő ugyan nagyon jól el van a munkájával, amivel nincs is semmi probléma, csak ha tovább akarunk lépni, akkor muszáj plusz dolgokat csinálni. Márpedig a betegség miatt igen sok kiesett a családi kasszából és egyrészt azt vissza kell pótolni, másrészt nekem ez a szint nem elég. Én többet akarok. Nem feltétlenül sokkal többet, de az álmaimat el akarom érni és nem akarok itt lecövekelni.

Megosztás a facebookon