Türelem gyakorlása

2016. szeptember 8.

Tegnap 13:20-ra volt terminem a klinikán. Ismét a férjem és most a három kisebbik gyerekem volt a kísérőm. A férjem semmiképp nem maradna otthon, pedig éjszakás a héten és alig tud aludni miattam, a gyerekeket meg nem tudjuk kire hagyni. A nagyobbik lányom, aki amúgy a középső, mert hogy 3 lányom van összesen, szóval ő meg jön fordítani, ha kellene. Úgy mentem oda, hogy ma kapom a Porth katétert, aztán hamar kiderült, hogy dehogy..., ma csak az előzetes megbeszélés van. Pedig már úgy izgultam és úgy készültem rá. Ehelyett először egy hölgy magyarázta el, hogy mi hogy fog történni, hányra kell jönni, meddig fog tartani, és mutatott egy mintát, hogy milyen kütyü is lesz bennem "személyes segítőként" a következő hónapokban. A középső lányom tehát bejött velem..., na ő "rosszul" van az ilyenektől. Kirázta a hideg is, mikor belegondolt. Nekem meg semmi furcsa nincs benne, nem idegenkedek tőle. Szinte teljesen természetesnek veszem, hogy ez most bennem lesz. Csak ez a várakozás... Hogy még 5 nap mire azt megkapom, és utána még 3, mire kezdünk...

Erről a megbeszélésről föl kellett menni az altató orvoshoz, ott is megbeszélni a dolgokat. Hétfőn 9:30-ra kell mennem. Előtte se enni, se inni. Mégiscsak egy altatás lesz, még ha rövid ideig is fog tartani. Viszont a pánikom miatt ez jobb, mintha helyi érzéstelenítésben csinálnák. Egyedül a vérnyomás gyógyszeremet vehetem be egy korty vízzel, de azt is korán. Gyanítom azért a nyugtatóm sem fog elmaradni... Mire itt végeztünk, jól elcsúsztunk időben, mert az onkológiai megbeszélés 14:00-kor lett volna. Közben a kicsi fiam egy percre nem ült le, úgyhogy vele Apa rohangált ide-oda. Még jó, hogy van egy játszó helység is, bár amikor onnan tovább kellett menni, akkor meg volt ám a hiszti.

Szóval irány az onkológia. Sűrű elnézéseket kértem, hogy késtünk, de mondták, hogy semmi probléma. Kaptam egy csomó papírt megint. Megmutogatták a kezelő szobákat, a várószobát, ahol majd lehet enni, kávézni. Nem tudom Magyarországon is így van e, de itt az ásványvizet, kávét, joghurtokat kiteszik a betegeknek és ingyen elvehetik, amennyit akarnak. Természetesen vihetek majd bármilyen enni valót, ha én azt akarok, de ha nem, akkor ez mindig ott lesz. Egyébként az osztályon is amikor bent feküdtam, az ásványvíz (és a szerintem egyik legjobb minőségű) és a kávé, tea mindig a betegek rendelkezésére áll, korlátlanul.

Még lemérték a súlyomat, mert azt is folyamatosan követni kell. A mérleg nem a barátom, bár az utóbbi 5 hétben az étrend változtatás miatt 5 kilót fogytam. A férjem már most aggódik, hogy nehogy gond legyen miatta, mert anno a doktornő még mondta is, hogy most külön jó, hogy van rajtam plusz. Hát én nem aggódok, mert még így is van 20 kiló, amiből fogyhatok. Na meg nem azért fogyok mert nem eszek, hanem mert éheztetem a daganatot. Nem kap cukrot, és szénhidrátot is nagyon keveset a korábbiakhoz képest. Kaptam egy csomó receptet a gyógyszerekre és igen, parókára is. Na azt még nem tudom, hogy azt hogy fogom viselni. Lehet, hogy majd akkor omlok össze?! Elmodták még, hogy mik lesznek/lehetnek a további mellékhatások, amiket már anno a kivizsgáláskor az osztályon is elmondott a doktornő. De most írásos formában is adtak tájékoztatást. Hurrá!!! Lesz mit lefordítanom. Tanulom a nyelvet... :-D

Kértem igazolást a nyelvsuliba, mert sajnos most emiatt azt is szüneteltetnem kell. Eleget kell segíteni majd amúgy is, nem akarom még ezzel is terhelni a Családot, na meg magamról tudom, hogy úgysem tudnék odakoncentrálni. Így azt tervezem, hogy jövőre, miután túl vagyok a kezeléseken, műtéten és meggyógyultam, a pici fiam úgyis megy oviba, majd akkor folytatom és befejezem. Mert IGEN, MEGGYÓGYULOK!!!

Csak kezdjük már el!!!

Mire végeztünk, én totál lefáradtam, ahogy a gyerekek is, a férjem meg szerintem állva tudott volna aludni, de kitart. És azt mondta: "ezt vállaltuk, úgyhogy természetes, hogy csinálja velem".

Ma megint beszéltünk bergévivel messengeren. Nagyon várom, hogy jöjjön. Még mindig olyan hihetetlen, hogy itt lesz velem. De már most tudom, hogy sokkal nyugodtabb leszek. Hatalmas segítség és hatalmas lelki támasz. Ő is mindig türelemre int, mikor valami miatt aggódok. Mostanában rendszeresen azon, hogy a csomó még mindig nől... És ugye még mindig időben vagyok?! Haladnék már az egésszel, de ezt a pár napot még ki kell várni.

Férjem is kellően izgul. Sokszor feszült, ingerült, türelmetlen. Ma megérintette a csomót és amikor az Anyukájával beszélt utána telefonon, azt mondta neki, hogy "már ő fél tőle". Ritkán beszél a betegségemről... Máig nem tudja szerintem feldolgozni. Ő fél a másik végetedménytől, ami nekem meg sem fordul a fejemben, úgyhogy mondtam is neki, hogy mivel 11-es a sorsszáma, nekem csakis a jóra gondoljon. Azt "teremtse" meg!!! De persze megértem. Inkább magamat nem értem. Mintha fel sem fognám a dolog súlyosságát. Persze lehet, hogy ez a jobb, így ténykeg csak a gyógyulásra koncentrálok. Nekem Élnem kell és meg kell gyógyulnom!!!

Csak kezdjük már el!!!

Megosztás a facebookon