Egy kis nyűglődés

Na nehogy már azt higgyem...

2017. június 23.

Múlt héten ugye befejeződött a sugarazásom. Már reménykedtem, hogy innentől akkor javulás minden tekintetben, de persze nem így lett. A sebem ahelyett, hogy javulna, inkább egyre rosszabb. Kínlódok vele, legalábbis ami eddig volt rám jellemző, az most nem úgy alakul. A bőröm a sugarazott területen egyre csak hólyagosodik, aztán lejön. Ez ugye nem kellemes, mert hol csíp, hol feszül, hol fáj. Kezeltem azzal a piros ecsetelővel, amit kaptam a klinikán, meg fújom Aloe First-tel, no meg kenem az Aloe vera Gellyvel. Alakul, de nem az igazi. Egyelőre egyre nagyobb terület lesz érintett.

Így tegnap miután a kicsi fiamat bevittem az oviba, elszaladtam a természetgyógyászomhoz. Már úgyis kellett fecskendőt, meg tűt íratni, mert a fagyöngy injekciómhoz elfogytak, de ha már ott voltam, beszéltem vele a sebemről is. Írt fel valami bogyót, de azt javasolta, inkább menjek vissza a klinikára, és ott nézzék meg először. Persze, a protokoll..., értem én. A tervezett pihenős napom sem a tegnapi volt. Ismét autóba ültem és elrobogtam a nagylányomért, csak közben még az AOK-t is útba ejtettem. Ez a betegbiztosító itt nálunk. Felvettem a nagylányomat, aztán irány a klinika. Mit ne mondjak, a vezetés nem a legkellemesebb most, mert a bal karomat nem tudom úgy emelni, ahogy kellene, de a muszáj nagy úr. Ha menni kell, hát menni kell. 

A klinikán azonnal megnézett a doktornő és kaptam még egy kezeléshez való nagyon jó dolgot. Ezt akkor még nem tudtam, de ma reggelre kiderült. Ez egy ilyen kenőccsel átitatott gézlap jellegű, amit ha ráteszek a sebre, akkor egyrészt nem ragad bele semmi, másrészt a leírás szerint segíti a gyógyulást és hámosít. E mellé még kaptam megint plusz ecsetelőt, mert az is fogy rendesen. Aztán abban maradtunk, hogy csütörtökön visszamegyek, hogy ellenőrizze, de ha úgy érzem, hogy javul, akkor nem kell mennem, csak telefonáljak be, hogy minden ok és nem megyek.

Azért ismét ledöbbentem, hogy ez itt így működik... Csak szerettem volna receptet kérni, hogy kiváltsam magamnak a dolgokat, ehelyett a kezembe nyomták csak úgy... Az árát már le se írom...Jó helyen vagyok, vagy jó helyen vagyok??? IGEN!!! Nagyon jó helyen vagyok!!!

Este a zuhanyozásnál a sebemet igyekeztem kihagyni, mert az előző zuhi után nagyon szenvedtem vele. Most egész jól sikerült, aztán leecseteltem és végül ráraktuk ezt az új lapocskát. Hát igen!!! Reggel érezhetően más volt az egész terület. Nem volt annyira kiszáradva, így nem is feszült annyira. Annyira hálás vagyok, hogy minden segítséget megkapok, hogy minden jobb legyen.

Remélem, hogy most már elindul minden a jobb irányba! :-)))

Időközben megkaptam a leszázalékolós kártyámat is, ami átmenetileg ugyan, de sokat segíthet a következő években. Persze sokkal jobb lenne az ilyet meg sem ismerni, de ha már így alakult, akkor legalább védik az embert ebben az országban. 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én