És itt a VÉGE a kemoknak!!! :-)

2017. február 26.

Pénteken, 24-én lement az utolsó kemo. Hihetetlen, hogy hogy elrepült ez a 24 hét. És végre egy szakaszt lezárhattam. Hálás vagyok a sorsnak és mindenkinek, aki támogatott és támogat lelkiekben, vagy hogy drukkol és gondol rám, mert nagyon-nagyon jól bírom az egész tortúrát. Nem gondoltam volna, hogy így fog lezajlani, de szerintem a környezetemben senki. A Család és a Barátok miatt is örülök, mert szinte mindenki, aki igazán közel áll hozzám, az elején teljesen összeomlott..., helyettem is... A gyerekeim miatt meg még inkább örülök, mert nekik a lehető legjobb, hogy azt látják, hogy Anya jól van. Ez a legeslegfontosabb!

Éjjel csak sikerült megoldanom a meglepetéseket a nővéreknek és a doktornőnek, úgyhogy hajnali 2h-re kész is lettem :-) Nyugodtabb szívvel mentem aludni :-) 

Az utolsó kezelés megint egy rövid kezelés volt. Szokásos vérvétel, aztán mentem a laborba, majd vissza. Közben csináltam egy-két fényképet is. :-)

Míg vártam a soromat, addig beszélgettem a magyar bácsival, mert megint ott volt. Neki 2 hetente kell járni kezelésre, de egyre nehezebben viseli. Ránézésre jól van, de azt mondja, hogy sokat szenved a gyengeséggel, szédelgéssel, hányingerrel, meg hogy nem érzi az ízeket. Ilyenkor mindig összeteszem a kezeimet gondolatban, hogy én megúsztam ezeket a dolgokat. Persze az első 4 kezelésnél nekem is voltak kisebb nyavalyáim, de még az is elenyésző volt és simán kezelhető és kibírható.

Doktornővel beszélgetve kiderült, hogy amit még 1 évig fogok kapni Herzeptint, azt szintén infúzióba kapom 3 hetente, úgyhogy járhatok továbbra is és ehetek majd fini szendvicset, meg ihatom az imádott Fresubinomat :-) Érdekes, mert ez valahogy nem vert fejbe. Aranyosak a nővérek, az orvosok. No meg az is jó, hogy addig is gyakorolom a nyelvet. A suliba csak jövőre fogok tudni visszamenni, mert a tanárnőm új csoportja majd csak addigra jut el arra a szintre, amiről én kiestem a betegség miatt, márpedig én ragaszkodok a tanárnőmhöz :-) Hogy a munkámmal így mi lesz..., na ez még újra képlékennyé vált, mert amíg a porth katéter bent van, addig azt biztos, hogy nem tudom csinálni. Nem vállalom, hogy 10kg-os ládákat emelgetek fel és le akár 2m magasra/magasról.

Kicsit késve, de csak el kezdtük az infúziókat. Én pedig szinte végig vigyorogtam az egészet. A nővérek is nagyon aranyosak voltak. Mindenkinek odaadtam a meglepit, és nagyon örültek neki. Természetesen a doktornő is megkapta az ő kis csomagját :-)

Mikor végeztem, hívtam a taximat, aztán robogás haza. Itthon meg lefeküdtem aludni, mert valamiért elálmosodtam. Valószínűleg a náthámnak is köze van még ehhez, mert még nem vagyok rendben. Gyanítom ebből is én mászok ki majd a legnehezebben, mert szerencsére a többiek, de főleg a kicsi fiam már jól vannak.

Miután felébredtem, elugrottam a boltba és megajándékoztam magam egy világoskék Ritter Sporttal, meg egy epres Milka Lila Puse-val. Ennyi jár nekem, és többre most hirtelen nem is gondoltam. De majd még kitalálok valamit.

Szombaton végül a férjemtől is kaptam egy orchideát, de valahogy nem éreztem már az egészet olyannak, amilyennek kellene. Továbbra sem tudom, hogy mi lesz..., nem látom a végét, nem látom, hogy hogyan fog megjavulni, ami így el tudott fajulni. Mindenesetre most legalább csend van itthon. Délután átjött a nagyfiam is, meg a nagyobbik lányom is a párjával. Jó volt kicsit újra együtt lenni.

Vasárnap csak úgy el voltunk. Főzni nem kellett, maradt szombatról, csak sütöttem egy hatalmas adag aranygaluskát. 

Fizikailag szinte teljesen jól vagyok, csak a náthám és a köhögésem nem akar múlni. Javulni talán javul, de nagyon apránként. Szerencsére a család többi tagja már jól van, nálam meg nem meglepő, hogy tovább tart.

Megosztás a facebookon