Sugárterápia megbeszélése

Lépés tovább!

2017. március 27.

9:15-re volt terminem a klinikán, hogy a sugarazást megbeszéljük. A középső lányom most is jött velem. Még szerencse, mert alig értettem a doktornőt. Bár a lányomnak sem volt egyszerű, mert nem beszélt valami szépen, de azért a lényeget megértettük. Kértem a leírásból másolatot, úgyhogy majd lefordítom, amikor egyedül leszek itthon. Szerencsére a törpém már el van az oviban, így jövő héttől, amikor a férjem is dolgozik már, akkor a délelőttök szabadok lesznek.

Kaptam megint taxi utalványt, így az is meg lesz hosszabbítva. Április 18-án kell majd mennem jelölésre, 25-én pedig kezdődik a sugárterápia. 

A kezelés elvileg fáradtságot okozhat, de majd kiderül. Állítólag 2-3 percig fog tartani. 2-3 héttel később jelentkezhetnek ilyen-olyan panaszok, mint bőrpír, stb..., de mindig szólni kell majd, és akkor adnak kenőcsöt, amivel kezelni kell. Nyilván izgulok ezzel kapcsolatban megint, de ezt is túlélem. :-)

Kavarognak bennem a gondolatok. Ha valami szúr vagy nyilall, egyből a legrosszabb kezd felmerülni bennem. Ezt valahogy le kell győzni. A háziorvos szerint jó lenne egy onko-pszichológus, de hogy hol találok egy magyarul beszélőt, na azt nem tudom.

A pihenés továbbra sem az erősségem, de egyszer csak sikerül rávennem magam. A hajam szépen nő, viszont a szempillám mostanra hullott ki teljesen, így most se szemöldököm, se szempillám. Az arcom foltokban száraz, így mostanában sima kék Nivea krémmel kenem. Még ez a legjobb most rá. A kezem is nagyon száraz, azt se győzöm krémezni, bár sokszor elfelejtem. A kilók..., továbbra is katasztrófa... :-((( Még mindig jönnek fel, bár most már lassabban. Időnként kicsit vissza is megy, de egyelőre ragaszkodnak hozzám. A puffadás is meg van még, de talán már az is enyhül. 

A sebem szépen be van gyógyulva, de még feszül kicsit. Viszont ahol a markierung volt a műtét előtt, na az kicsit be is van gyulladva, meg nincs is teljesen összeforrva. Kenem a foreveres zöld krémmel, így azért napról-napra szebb és jobb. A mellemben a göb, ahol matattak belül, még mindig ott van. Ma a doktornő azt mondta, hogy akár 1 év is lehet, mire teljesen rendbe jön, úgyhogy ne aggódjak miatta. Fájni nem fáj, csak néha érzékeny. De sebaj..., minden rendben lesz!!! 

Ajánló
Kommentek
  1. Én