2017. január 20.

Nem írtam a múlt heti kemo után, ami pedig jubileum volt, mert a 10. kezelésem volt. De igazából minden a legnagyobb rendben zajlott, mint eddig mindig.
Utána itthon a szokásos 2-2,5 óra helyett csak kb. 1 órát aludtam. Úgyhogy ennyiből más volt.

Az elmúlt másfél hétben többször szúrkált a szívem fölött, meg többször éreztem kisebb szorítást a mellkasomban, úgyhogy ez kicsit zavart és mindenképp rá akartam kérdezni.
Az orrom továbbra sem javult meg, úgyhogy azzal nyűglődök.
A hajam... hát az csúcs, ahogy nől vissza. A nagyfiam poénkodik is mindig vele :-)
A szemöldököm viszont továbbra is hullik egyelőre. Végül is az indult el a legkésőbb. Majd kinől az is újra, addig meg rajzolgatom. De amint lehet, tetováltatni akarom. Régóta terveztem, hát most majd meg is csináltatom.

Ma kaptam a 11. kemo kezelést, és ma megint mindent kaptam, úgyhogy fullos kemo volt ma.
A súlyom továbbra is megy fölfelé, de igyekszem nem gyötörni magam miatta, mivel semmit nem tehetek ellene. Hiába ettem az utóbbi napokban zöldségeket, salátákat... Ez van. Lesz program, ha túl leszek ezen az egészen. De jobb leszek mint fénykoromban. Addig nem nyugszom :-)

A kemon kívül csináltak kemo előtt kontroll ultrahangot a daganatról, és utána a szívemet is megnézték. Már épp kérni akartam, amikor a nővérke hozta a papírt, hogy menjek ECHO-ra. Örültem neki, mert ez a nyomkodás nem hagyott nyugodni.
Az eredmények pedig: a daganat (vagy legalábbis ami eltérésnek látszik), az most 3mm összesen. A doktornő nagyon örült. Azt mondta, hogy "alles super", "sehr gut"... Úgyhogy ez nagyon jó.
A szív uh-on is minden rendben volt. Ott is azt mondta a doki, hogy szép meg jó meg szuper :-)
Ezek szerint a stressz miatt lehetnek a panaszok. Sajnos eleget agyalok most... Nagyon hiányzik a fizum a családi kasszából és a mellékeseimből még nem tudom teljesen pótolni. Na majd ezért is teszek még, hogy fejlődjön ez a dolog is.

A hosszú kezelés és a kontroll uh-ok miatt nagyon elhúzódott ma minden, így délután 3h-ra végeztem. Álmosságon kívül most sem volt semmi.
Haza érve úgy gondoltam, hogy lefekszek aludni, de végül mégsem tettem.
Most lassan este fél 10h van, de még nem aludtam, bár most már leragad a szemem.

Sajnos a férjemmel összekaptunk és ennek valószínűleg komolyabb következményei lesznek, de ez most nem is érdekel. Nekem egy a fontos most, hogy meggyógyuljak. Ha ő nem tudott változtatni, akkor ennyi... Ne gondoljátok, hogy nekem nem számít! De igen...számít. Csak vannak dolgok, amiket már nem nyelünk be. Különben tovább görgetjük a kupacot magunk előtt és semmi nem fog változni. Sajnos én lassan végleg eljutok erre a pontra...
Tavaly már majdnem szétmentünk, aztán jött a betegségem, ami neki is egy nagy pofon volt az élettől, no meg persze nekem is. Én hiszem, hogy véletlenek nincsenek és okkal kapunk dolgokat. Változtatni kell!!!
Aki erre nem képes, az marad ott, ahol van.
Én viszont haladni akarok!!!

Szóval a mai este után még erősebben az a cél, hogy meggyógyuljak és tovább tudjak haladni. Muszáj nekem is változtatni dolgokon, mert nem leszek többet beteg amiatt, hogy benyeltem a dolgokat. 

Megosztás a facebookon

Új Év, de a harc folytatódik...

2017. január 9

Túl vagyok az idei év első kezelésén, ami gyors és rövid volt. Mivel a péntek munkaszüneti nap volt, így most csütörtökön volt a kezelés, ahol jó sokan voltunk, mert egy napra lettek bezsúfolva a csütörtöki és a pénteki betegek.

Január 5. csütörtök: Különösebb nem volt, minden ment a saját menetében, csak több ember volt. Szinte minden székben ült valaki folyamatosan. Ettől függetlenül a nővérek ugyanolyan kedvesek és aranosak voltak.

Szerda este kicsit gyengébbnek éreztem magam, ami a kemo előtti vérvételnél ki is derült, hogy mi lehetett. Lejjebb ment a leukozyta számom 3,9-re, ami az utóbbi időben nem volt jellemző, mert mindig 6-7 között mozgott. De most viszont kicsit elindult lefelé, ami nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy a plusz pihenést, mint olyat, azt nem nagyon tartom be. Konkrétan sehogy, sőt..., inkább folyton teszek-veszek, jövök-megyek. Tehát ezen változtatnom kell, ha jót akarok magamnak. Legközelebb meg ha megyek a természetgyógyászhoz, akkor majd ott is egyeztetek a dokival. Úgyis ellenőrzi ő is a laboreredményeket.

Kemo után kicsit jobban el is álmosodtam. A szokásos 2 óra helyett majdem 4 órát aludtam. Szóval tényleg többet kell pihennem. Néhány mellékhatással gazdagabb lettem így az új évre, mert a puffadás szinte állandósult. Néha iszonyú gömbölyű a hasam, majd' szét durranok. Az orrnyálkahártyám meg nagyon kiszáradt, így ahányszor kifújom az orrom, annyiszor vérzik hol kicsit, hol jobban, na meg ki is sebesedett, úgyhogy ez most egy kicsit kellemetlen időszak ezen a téren. A gyomorsav is szórakozik velem, főleg amikor fekszek, úgyhogy most már a szegycsontomban is sokszor érzek nyomást. Bízom benne, hogy tényleg csak az és megpróbálom így vagy úgy enyhíteni a megfelelő táplálkozással. Mostanában kicsit lazábbra vettem a dolgokat, de kezdem azt érezni, hogy vissza kell állnom, mert a szervezetemnek is jobb, meg én is jobban éreztem magam.

A hízás sajnos folytatódik, ha nem is olyan ütemben, mint 1 hónappal ezelőtt. Ettől függetlenül elkeserít, mert annyit azért nem eszek, hogy így kelljen felfele menni a mérlegnek. Persze a dokik továbbra is inkább ennek örülnek, csak én szenvedek tőle, mert a farmeromban már alig kapok levegőt. Kénytelen leszek újat venni, mert lassan nem tudok mit magamra venni. De tény, hogy a legfontosabb továbbra is az, hogy meggyógyuljak. Aztán majd csak letornázom valahogy.

Ma estére megint olyan furcsa volt a közérzetem. De most nem a hasam vagy a gyomrom miatt. Most a fejem vibrált, meg olyan "telinek" éreztem. Mintha kicsit puffadna. Az ilyenektől meg mindig megijedek. Megmértem a vérnyomásomat és 152/89 volt. Naná, hogy vibrált a fejem. Így nem is csoda. Inkább az a csoda, hogy most nem fájt. Ilyenkor már fájni szokot. Na persze a kemo..., most minden másképp működik. Gyorsan bevettem az esti vérnyomás gyógyszeremet, de mivel 10-15 perc elteltével sem éreztem jobban magam, így bevettem a nyugtatómat, mielőtt a pánikrohamom is elhatalmasodik. Szerencsére megint egyre ritkábban kell ehhez is nyúlnom. De egyszer szeretnék teljesen megszabadulni tőle. Szeretnék teljesen egészséges lenni és újra talpra állni. Lesz még mit alakítani, de mindent el fogok követni, hogy egészségesebbek legyünk, egészségesebben éljünk. Nem mintha korábban annyi káros szenvedélyem lett volna, de mindig lehet változtatni. A férjemnek viszont bőven van mit. De ő nehezebb dió. Pedig sokszor belátja, de valahogy mégsem tesz érte úgy, ahogy kellene. De talán majd most...

Továbbra is hiszem, hogy véletlenek nincsenek. Kaptunk egy nagy jelet, egy nagy "pofont", amit muszáj értékelni! Meg kell találni benne a lényeget, és tenni kell, hogy előbbre jussunk. Aki változtat, annak csak jobb lehet. Aki meg nem, az lejjebb csúszhat.

A betegségem a családi kasszát is megviseli, így most elő kellett szednem a "sakk tudományomat"... Sajnos nem ismeretlen a dolog, de sosem akartam újra megélni. Mégis belekerültünk, úgyhogy valamit még mindig rosszul csináltunk (csináltam). Látom e benne, hogy mi miért történik??? Igen!!! Úgyhogy a betegség legyőzése mellett ezt is helyre fogom tenni!!!

Megosztás a facebookon

Túl a kemok felén...

2017. január 1.

2016-ban, 30-án utoljára még kaptam egy kemot, szám szerint a nyolcadikat, ami azt jelenti, hogy ezzel a felét letudtam a kezeléseknek!!!

Pénteken korán kelett mennem, mert hosszú kemos napom volt. Ez azt jelentette, hogy most mindent egyben kaptam meg, amit korábban 2 napra elosztva. Már nem is tudom hány féle kemo van összekombinálva, csak azt, hogy a sóoldattal együtt, amit az átöblítésre használnak a gyógyszerek között, azzal együtt 7 tasak folyt ma le. Ebben van kisebb 100 ml-s, meg közepes 250ml is. Halmozom az "élvezeteket" így az év végére. :-) Nővérke többször bejött megkérdezni, hogy minden rendben van e, de szerencsére továbbra is ezt mondhatom, hogy igen!!!

Ma megint ott volt a magyar bácsi, úgyhogy sokat beszélgettünk, aztán kigurultunk az infúziós álványainkkal egy-egy kávéért, és kávéztunk egyet :-) Nekem akkor már csak pár perc volt hátra az infúziókból, de még maradtam kicsit, hogy ne legyen egyedül sokat. Az övé még tartott vagy 10-15 percet, én meg igazán nem siettem sehova. Ő nehezebben viseli a kezelések közti időt, úgyhogy próbáltam neki ötleteket adni. Remélem valami beválik, mert el volt keseredve és azt mondta, az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja a kezelést. Ha csak picit is tudtam lelket önteni belé, akkor már megérte, hogy tovább maradtam.

Mikor végeztem, hívtam a taximat. Picit vártam rá is, mert épp fuvarban volt, de nem volt gond, mert bár hideg volt, de ezer ágra sütött a nap. Mikor beszálltam a kocsiba, az volt az első kérdése a szokásos "hogy vagy?" után, hogy éhes vagyok e. Mondtam, hogy kicsit, erre elővett egy croissant-t, hogy akkor azt most egyem meg. Ellentmondás nem volt :-)) Végig dumáltuk az utat, aztán elköszöntünk erre az évre. Örülök, hogy sikerült egy aranyos, normális taxist kifogni. Sokkal nyugodtabb vagyok így.

Itthon kicsit még fent voltam, aztán lefeküdtem aludni. Ez úgy félig-meddig sikerült, mert a legtöbbször csak félálomig jutottam. Hallottam, hogy zajlik körülöttem minden, de felkelni, vagy a szemeimet kinyitni nem volt sok energiám. Mint mindig, "aludtam" 2 órát, aztán kipattantam az ágyból és egyből neki álltam a kajákat megcsinálni, amiket beterveztünk, hiszen tegnap szilveszterezni mentünk a barátainkhoz. Majonézes krumpli, kaszinó tojás, francia saláta, no meg kellett már nekem egy kis almás pite is napok óta, úgyhogy azt is összedobtam. Amit persze kicsit "elrontottam", mert úgy be voltam lendülve, hogy nem kelesztettem meg a tésztát. Így elég "érdekes" lett, de azért finom. :-))

Tegnap még megcsináltam ezt-azt, aztán este fél 6h-kor jött Kata barátnőm a lányával, és együtt mentünk bulizni a másik barátainkhoz, Andiékhoz. Mióta kint élünk, az utóbbi 4 szilveszert mindig együtt töltöttük, de a mostani volt a "leghangosabb" :-)) Csináltunk fényképeket, amin döbbenten vettem észre, hogy így kemo után másnap mennyire fel van püffedve az arcom, nem is beszélve, hogy mennyire bepirosodik ilyenkor. Ez van sajnos, úgyhogy nagyon nem lett rólam mutogatni való kép, mert valahogy nem tetszett a látvány. De a hangulatomon azért nem rontott. :-)

Zene, tánc, sok gyerek. Szóval nagyon jó volt. Két új családot ismertünk meg, a régi csapatból csak ketten voltak még. Többiek lemorzsolódtak, pontosabban jöttek ki újabb magyar emberkék, és átalakult a társaság. Mi Andiékkal megmaradtunk együtt, mert nekik is, nekünk is itt vanak a gyerekek, a többiek külön klikket alkottak, így mi kiestünkba pikszisből. De nem baj. Tavaly rövidebb, csocsós, beszélgetős szilveszterünk volt, idén az új családokkal egy bulizósabb. Gyerekek is nagyobbak, így ők is jól el voltak.

Összességében, bár a 2016-os évünk elég negatív eredményt mutat, legalább az utolsó órák nagyon jól teltek. Bízom benne, hogy a 2017-es év ezerszer jobb és pozitív eredményekben gazdag lesz.

Mindenkinek, aki olvas, egészségben, sikerekben gazdag, nagyon Boldog Új Évet kívánok!!!

Megosztás a facebookon

Gondolatok, hála és köszönet...

2016.12.28

Elmúlt a Karácsony és a mindennapok pont úgy folytatódnak, mint eddig. Csak éppen sokkal többször jutott eszembe az elmúlt napokban, hogy milyen hálás is lehetek a sorsnak, hogy itt vagyok. Néha elmerültem magamban és kicsit talán a könnyem is kicsordult, főleg, mikor a gyerekeimre néztem.

Van egy barátnőm Magyarországon, aki két agydaganatot élt már túl. De most a mellékveséjén találtak daganatot, és a kulcscsontjánál is van egy csomó. Több, mint 1 hónapja derültek ki ezek, de azóta sem vizsgálták tovább, nem volt biopsziája, semmi... Hát mi az atya istenre várnak??? Én teljesen kiakadtam ezen :-(

És ilyenkor mondom azt, hogy mekkora mázlim van, hogy én most itt vagyok Németországban!!! Engem azonnal küldtek vizsgálatokra, pikk-pakk befektettek teljes kivizsgálásra és elkezdtük a kezelést. A daganat akkor olyan rohamtempóban nőtt, hogy ha hónapokat várnak, én tuti nem értem volna meg a karácsonyt. Elszomorít, hogy otthon ennyire nem számít az Ember, egy Anya... :-( Hogy jó helyen vagyunk, az nagyon nem kérdés. Örökké hálás lehetek a sorsnak, vagy bárkinek, aki föntről vigyáz ránk és az itteni rendszernek, hogy a 2016-os Karácsonyt megérhettem.

Nem könnyű..., itt sem..., de itt van esélyem legalább, hogy hamarabb kerülök átlag emberként mindenféle paraszolvencia nélkül a megfelelő orvosok kezébe. Nem az számít, hogy mit teszek az orvosoknak vagy a nővéreknek a zsebébe, hanem csak az, hogy beteg lettem és emiatt szükségem van az ellátásra, a segítségükre. Ők pedig mindenféle tőlem kapott honorálás nélkül teszik a dolgukat, mert ezt a pályát választották hivatásnak. Persze, itt az egész rendszer más, mert az egészségügyi dolgozók azért meg vannak fizetve, nem úgy, mint otthon. De az emberséges hozzáállás belülről jön. Nem szabadna, hogy a betegeken csattanjon, ha valami olyan probléma van. Én is ápolónő vagyok eredetileg. Nekem is voltak rossz napjaim, de ettől a betegeket ugyanúgy elláttam és emberszámba vettem.

Természetesen, azért Karácsonyra vittem a nővéreknek egy kis apróságot, amit nagyon megköszöntek :-) Megérdemlik, mert mindig odafigyelnek ránk, akik a kezelésekre járunk. Kedvesek, aranyosak, és nem csak akkor, ha cserébe kapnak valamit, és nem csak azokkal, akik esetleg jobban el vannak eresztve anyagilag. Mindenkire ugyanúgy figyelnek, mindenkivel ugyanúgy törődnek. Mindenhol így kellene!!!

Idén még egy kezelésem lesz, holnapután. Készülök rá, mert ez most az összetett hosszú kezelés lesz. Ott lesz elvileg a magyar bácsi is. Unatkozni biztos nem fogunk :-)

Megosztás a facebookon

Zsúfolt napok...

2016.12.23

Az elmúlt 10 napban totál el voltam havazva, ezért nem írtam a múlt heti kemo után. Előtte csütörtökön megkértem a nagylányomat, hogy kérjen nekem taxit péntekre. Iszonyatosan izgultam miatta, úgy éreztem, hogy képtelen vagyok akár egy mondatot is kinyögni németül.

2016.12.16

Péntek reggel 7:45-re kértem a taxit. Biztos ami biztos, érjek be időben és inkább ott kelljen várni. A taxis nagyon pontos volt, én meg borzasztóan izgultam, hogy ki lesz és milyen. Hogy fogunk beszélni, egyáltalán fogunk e tudni beszélgetni. Mióta a kemot kapom, az agyam sem úgy működik. Nem jutnak eszembe a szavak, a nyelvtani részről ne is beszéljünk, pedig nekem érzékeny pontom. Azt hiszem ott fönt nagyon mellettem állnak, mert egy tündéri és jófej taxist fogtam ki! :-) Simán végig beszélgettük az utat, szinte tökéletesen értettem amit mondott, és engem is megértett. Ha valamivel elakadtam, pont úgy csinálta, mint a tanárnő a suliban, körülírta egyszerűbb vagy nekem érthető szavakkal. Szóval lett egy új "tanárom". :-)

9h-re kellett mennem, de már fél 9h-re ott voltunk. Nem volt dugó sehol. Megbeszéltük, hogy majd hívom, ha végeztem. Először úgy volt, hogy majd a férjem jön értem, de mivel a biztosító fizeti az utat, így egyszerűbb, ha mindig visznek-hoznak.

A kemo a szokásos menet szerint zajlott, de a rövidebb verziót kaptam. Viszonylag gyorsan végeztem, mert 12:15-re kész voltam. A kisebb álmosságon kívül más nem volt. Viszont volt egy magyar bácsi, aki miatt a nővérke megkért, hogy üljek már vele egy kezelőbe, hogy ha fordítani kellene, akkor ott legyek. Így nem a szokásos helyemen voltam. A kezelést végig beszélgettük. Szerencsére ő is viszonylag jó állapotban volt, viszont volt egy másik bácsi, aki szerintem már végstádiumos tüdő rákos lehetett, mert ő már nagyon nem volt jól. :-( Sajnáltam szegényt, na meg a lányát is aki vele volt. Borzasztó lehet látni, ahogy a betegség lerombolja az embert. Hálás vagyok, hogy én talán időben mentem orvoshoz és nagyon bízom benne, hogy legyőzöm a betegséget véglegesen. Miután végeztem, hívtam a taxist, ahogy megbeszéltük.

Hazafelé is végig beszélgettünk, aztán megjegyezte, hogy majd mindig beszélgetünk és mire vége a kezelés sorozatnak, addigra megtanulok németül :-) Nem sokkal azután, hogy haza értem, megérkeztek Anyósomék Magyarországról. Így a lefekvésem kicsit eltolódott, de azért 2 órát így is aludtam. Végülis elég volt. Utána felkeltem és semmi bajom nem volt. Újult energiával folytattam mindent.

Pár nappal később Apósom meg is kérdezte, hogy mindig így pörgök? Egész nap talpon voltam szinte, és gyanítom nem erre számítottak ők sem. De én csak örülök, hogy továbbra is jól vagyok. Szerdáig maradtak, akkor délelőtt indultak vissza Magyarországra, így elcsendesedett a lakás. Persze csak 1 napra, mert a férjem lánya tegnap már jött vissza, hiszen ma újra kemon voltam.

A taxi ma is 7:45-re jött és ma még gyorsabban beértünk, de ez nem volt baj, így kicsit hamarabb kezdtünk. Ma egy kicsit hosszabb kezelést kaptam, de még nem a leghosszabbat. Azt majd jövő héten kapom, úgyhogy készülhetek rá. A mai kezelés elnyomott, úgyhogy alatta is aludtam kicsit, aztán itthon is lefeküdtem és aludtam még vagy 2,5 órát. Aztán szokásosan magamhoz tértem és most megint hajnali 2 óra van. Befejeztem egy újabb horgolt projektet, és még nem tudtam aludni. De így legalább írtam Nektek megint :-)

Holnap (ma) Karácsony, és még a zserbón kívül semmit nem csináltam. Ezt is tegnap dobtam össze, de ez már nagyon kellett. Nagy karácsonyunk idén nem lesz. Bár sosem szerettem a Karácsonyt, most megint olyan, hogy nagyon nem akarom. A betegség miatt és a férjem volt munkahelye miatt gázos a helyzet anyagilag, úgyhogy idén totálisan csak az lesz az Ünnep lényege, hogy együtt lesz a Család. Bár kicsit hiányosan, de én itt leszek, ami most azt hiszem a legnagyobb ajándék, mert lehetett volna ez másképp is.

Mindenkinek, aki olvassa a blogomat: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!!!

Megosztás a facebookon

Második sorozat 1.

2016.december 13.

Eltelt már jópár nap, mióta írtam. Talán már néhányan hiányolták is a bejegyzéseket. Szerencsére köszönöm szépen, teljesen jól vagyok! Újabban megint hódolok egy régi szenvedélyemnek és az szinte minden szabadidőmet elvesz, amit persze nem bánok. Hogy mi is ez? Semmi extra, csak horgolok. Most éppen minion párnákat, ami a kicsi fiam párnájával kezdődött. Ami nem is lett igazán tökéletes, mert a szemeit nem közvetlen egymás mellé raktam, de pár embert így is megfogott. A következménye pedig az lett, hogy felkértek további párnák készítésére. Ezek persze nem ugyanolyanok lettek, hanem tényleg inkább minion figurák, de cukik és egyre többen kérik. Vannak más jellegű felkérések is, úgyhogy most elmerültem ezekben. Élvezem minden percét, ahogy alakulnak a darabok a kezeim közt. Jó érzés alkotni és most úgy érzem, hogy ezt akarom csinálni. Életemben először sikerült megvalósítani az adventi koszorúmat is, ami szerintem szép lett.

Mit ki nem hoz belőlünk egy-egy betegség?!?! :-)

Lezárult az első szakasz a kezelésemben és nagyon de nagyon örülök, hogy úgy viseltem és kezeltem a dolgokat, ahogy. Ennél jobban talán nem is lehetett volna, de ez nem is volt fontos. Mindegy, hogy hogyan, csak legyünk túl rajta és gyógyuljak meg. Ami persze nem teljesen így van, hiszen nem mindegy a gyerekek, a férjem, a család miatt. Nekik sokkal jobb, hogy én is jól vagyok. Tudom, hogy mindenki nagyon izgul és aggódik értem, és nagyon féltenek. Őket sokkal jobban megviselte a betegség, mint engem. Múlt héten az újabb szakasz előtt már nagyon izgultam. Új gyógyszerek, új lehetőségek, új mellékhatások. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok. Persze olvastam sokat, bergévit is kérdeztem, de mégsem tudhattam előre, hogy a testem, a szervezetem hogy fog reagálni. Csak reménykedtem benne, hogy most is minden rendben lesz.

Csütörtökön, december 8-án 8:45-re kellett mennem. Zsuzsi barátnőm, aki amúgy a Filderkliniken dolgozik az onkológián, ő vitt és volt ott velem végig. A lehető legjobbkor alakította úgy, hogy velem tud lenni. Hálás leszek neki mindig! Szokásos bejelentkezés után fel kellett mennem megint kontroll ultrahangra. A doktornő újfent le volt döbbenve. Kétszer is megkérdezte, hogy van e "clip"-em, azaz minta a daganatból, mert hogy már csak a helye látszódik. Konkrétan azt mondta, "schon weg"..., azaz már nincs, már elment, eltűnt... Ezek után nem csoda, ha én is elpityeregtem magam. Olyan jó látni, hogy döbbenetet tudok okozni :-)

Ultrahangról irány vissza az onkológiai Tagesklinikre, ahol a kezelést kapom. Zsuzsi bejött velem a doktornőhöz a megbeszélésre, így pár olyan dolgot is meg tudtam kérdezni, amivel amúgy gondban lettem volna, mert Zsuzsi fordított mindent, amit én nem tudtam. A szívemet ellenőrzik majd a kemok után. A műtét pedig előreláthatólag az utolsó kemo után 2-3 héttel lesz. Mivel a reggeli ellenőrzések és a megbeszélés elhúzódott, így csütörtökön csak a Taxolt kaphattam meg. A Herceptinnel várni kellett volna 1-1,5 órát, mire el kezdhető, de akkor nagyon elhúzódott volna az egész, mert hogy azt viszont 4 óra alatt folyatják le. Ezt a kezelést az antihisztaminokkal kezdik, mert hogy nagyon allergizálhat. Fenistiles infúzióval kezdtük, ami után pár perccel el kezdtem ásítozni. Fogalmam sem volt róla, de aztán Zsuzsi mondta, hogy ez ezt okozza. Döbbenetes volt, hogy mennyire ko lettem. :-) Szépen folyamatosan kaptam az infúziókat, én pedig szerencsére ezeket is olyan jól viseltem, mint a többit. Csak leragadt a szemem :-) Kezelés után Zsuzsi hazavitt, aztán a szokásos 2,5 órámat átaludtam, onnantól pedig minden rendben volt.

Pénteken reggel 8:30-ra kellett mennem, hogy folytassuk az első adag beadását a Herceptinnel. Éppen beestem az ajtón, mert volt egy kisebb dugó Neuhausenben egy rossz lámpa miatt. Egyedül tudtam menni, mert a doktornőt megkérdeztük, és mondta, hogy nyugodtan. No ez hosszú menet volt. 4 óra alatt folyhatott le az infúzió adag, mert ezt is nagyon óvatosan adják be. Közben lett egy kis hőemelkedésem, kicsit kipirultam és az orrom tele lett, mintha náthás lennék. De azt mondta a nővér, hogy ez teljesen normális. Aztán még 1 órát ott kellett maradnom megfigyelésen, de szerencsére továbbra is minden rendben volt velem. Viszont alig vártam, hogy kijussak a friss levegőre. Hazafelé elugrottam a nagyobbik lányomért és még elmentünk vásárolni, mert az újabb minionokba párnabelsőt kellett vennem. Mire haza értünk, totál elfáradtam. Gondoltam lefekszek aludni, de valami mindig közbejött. Végül hajnali 1h-ig befejeztem egy újabb miniont, aztán bevágtam a szunyát.

A hétvégén és azóta is köszönöm, jól vagyok! Mindent tudok csinálni, nincsenek problémák, aminek kifejezetten örülök. Vasárnap beugrottam a munkahelyemre és be is dobtam a kisfőnökömnek, hogy néha visszamennék dolgozni. Na ez majd kiderül, hogy a nagyfőnök mit mond rá, de állítólag nem zárkózott el. Persze nem a régi munkámat, mert azt még nem vállalom, de valami könnyített munkát szívesen csinálnék.

Mivel most pénteken kaptam a második menetet, így ezentúl péntekenként fogok járni kemora. El kell intéznem majd a taxit, mert egyedül nem fogom tudni megoldani a közlekedést az elálmosodás miatt.

A fagyöngy injekciómat is áttettem kedd-csütörtök-szombatra. Nem kell már hetente vérvételre sem mennem, mert a kemo előtt úgyis mindig vesznek vért.

Szóval harcra fel továbbra is! Elkezdtem a második szakaszt, és ezt is ugyanolyan jól akarom viselni, mint a korábbit!!!

Megosztás a facebookon