2017. május 3.

Tegnaptól egy újabb lépéssel előrébb vagyok, ugyanis sikerült megcsinálni a jelölést a sugarazáshoz. Begyógyult végre a sebem, már nincs begyulladva, így nem volt akadálya, hogy tovább lépjünk. Hurrá-hurrá!!! :-)))

Időközben azért kiderült számomra, hogy miért is kellett ennek tolódnia. Persze lehet, hogy sokan ezt nem így vennék, de én azt gondolom, hogy mindig mindennek oka van. És én most ezt szűrtem le... Vagyis, hogy a kicsi fiam miatt kellett halasztani a dolgot, mert mióta a tavaszi szünet után újra kezdtük az ovit, megint ott kellett vele maradnom, mert különben nagyon sírt. Még most sem tökéletes, de az óvónő elmondása szerint pár perc után megnyugszik és onnantól nincs vele gond. Vigyorogva jön ki, amikor megyek érte, úgyhogy nagy baj nem lehet. Ha azonnal tudtam volna kezdeni a sugarat, ahogy az eredeti terv volt, akkor sokkal rosszabb lett volna, mert akkor nem tudtam volna újra visszaszoktatni az oviba. Így én is nyugodtabb vagyok és neki sem akkora trauma. 

Tegnap egyébként nagyon gyorsan végeztünk. 10:30-ra volt terminem, és pontban 10:30-kor be is hívtak. Nem nagyon tudtam, hogy mi hogy lesz, mert ugye a múltkor csak épp elkezdtük volna, de abbamaradt. Az asszisztens kérdezte, hogy múltkor miért nem lett megcsinálva, azt elmondtam, úgyhogy ő is megnyugodott :-)

Fel kellett feküdnöm egy CT gép asztalára, karokat magasba, egy fix helyre, ami ki van alakítva. Aztán elindult a CT, és az alapján jelölgettek be egy fekete filctollal. Lett rajtam jó pár vonal, amiket a végén leragasztottak külön-külön egy nagyon vékony fóliával. Erre majd vigyáznom kell, de a zuhanyozást bírja, csak oda kell figyelni, nem szabad dörzsölni. Szerintem 10 perc nem volt az egész, aminek kifejezetten örülök, mert többre számítottam. Mondjuk az asszisztens mondta, hogy mivel nálam már nincs daganat, így a kontraszt anyagos injekció elmarad. Juppiiii, azért ez is milyen jó már!!! :-)))

Hívtam a taxist, amikor végeztem, de meglepetésemre már ott volt. Csak elugrott valahova, aztán jött is vissza, mert mikor vitt be, akkor mondtam neki, hogy kb. 30-40 perc. És tényleg végeztem is ennyi idő alatt. Most végre a régi taxisom volt megint. Vele valahogy jobban tudok beszélgetni németül, mint a másikkal, bár gond azzal sem volt, az is aranyos, de ezt már úgy megszoktam :-)

Szóval minden happy. Haladunk tovább. Jövő héten kedden indul a menet. 6 héten keresztül minden hétköznap mehetek a klinikára, plusz ugye lesz közben a Herzeptin infúzió. Remélem, hogy több halasztás, csúszás nem lesz. Szeretnék már túl lenni rajta, hogy végre el kezdhessek diétázni, mert ezeket a plusz kilókat nagyon nem bírom. Csak hát a dokik is azt mondják, hogy majd utána, meg a neten is azt olvastam, hogy a sugár kezelés alatt kalóriadús táplálkozást kell folytatni. Édes Istenem..., ha még több kalóriát eszek, akkor hova hízok még?!?!?!? Ezt most lehet, hogy annyira nem fogom betartani, de majd meglátjuk, hogy milyen hatással lesz rám.

A hajam továbbra is szépen nő. Vasárnap nagyon szép idő volt végre, úgyhogy elmentünk egyet sétálni, és hónapok óta most először nem vettem fel sem sapit, sem parókát. Kimerészkedtem ezek nélkül, de azért még nem csinálok belőle rendszert. A taxison jót nevettem, mert most a klinikára is sapiba mentem, erre megkérdezte, hogy hova lett a hajam. Mondtam neki, hogy tavaly október óta nincsen, de nem akarta elhinni, mert hát volt hajam. Mondom igen, de az paróka volt :-D És nem akarta elhinni, mert hogy az annyira természetes volt. Szóval ezen is jót nevettünk :-D

A szempillám és a szemöldököm is alakul, sőt, a szempillám nagyon sűrű és majdnem fekete. Érdekes a korábbihoz képest :-)

Úgyhogy minden alakul vissza..., csak a kilóim nem. Azok még mindig gyarapodnak, bár most talán már nem olyan gyorsan. Próbálom visszafogni, de egyelőre "ő" az erősebb. 

Megosztás a facebookon

És ez is megtörtént...

2017. április 20.

Eltelt megint majdnem 2 hét, mióta utoljára írtam. Minden nap,amikor történik valami, meg akarom írni, de aztán nem jutok el odáig, hogy meg is írjam. Eltervezem a napokat, aztán valahogy nem úgy alakulnak. Milyen ismerős... Pedig muszáj lesz egy tervet felállítani, amit aztán meg is kell valósítani. Egyszerűen érzem, hogy az kell, mert így elfolynak a napok, elcsúszok a terveimmel, és ez nem jó, mert utána csak gyötröm magamat, hogy már megint nem úgy csinálom, ahogy kellene, vagy ahogy szeretném. 

Múlt héten csütörtökön, 13-án megint voltam Herzeptin kezelésen. Nem az én taxisom jött, mert az apukáját kórházba kellett vinni. Ő is daganatos beteg, csak szegény már nem jól viseli. Letárgyaltuk, hogy a kollégája jön értem, úgyhogy nem lesz gond. 12h-ra volt időpontom, mert a nagypéntek miatt csütörtökre táblázták be a csütörtök-pénteki pácienseket. És itt most szándékosan nem írok "betegeket", mert igenis muszáj ezt átfogalmazni és pozitív fogalomként leírni. Ugye mennyivel jobb akár olvasni is, hogy páciens?!?! Én legalábbis így gondolom. Na meg ugye már én is MEGGYÓGYULTAM!!! 

Na szóval a csütörtök... Rengetegen voltunk és rengeteg ismeretlen arc. Pontosabban ha jól visszagondolok, akkor egyetlen csajszi volt ismerős. Őt már többször láttam, és ha jól sejtem, ő is Herzeptin kezelésekre jár, csak ő már előrébb van, mint én. Ezt abból sejtem, hogy a kezelés után a szív ultrahangra is együtt várakoztunk, mert hogy a Herzeptin miatt sűrűbben ellenőriznek minket. Tud galibát okozni a szívnél, de mi csakis arra koncentrálhatunk, hogy minden rendben van és minden rendben lesz. Mert hát így kell lennie!!! :-)

Az infúzió rendben lefolyt, és az ultrahangon is minden rendben volt. A szívem továbbra is rendben van, másképp nem is lehet! :-) Az ultrahang után felszaladtam az ambulanciára, hogy ránézzenek a sebemre, mert még mindig nem volt az igaz, és a hátam meg a szegycsontom környéke is fájdogált. Pechemre a doktornőnek épp rohannia kellett a műtőbe, így visszamentem a szív uh leletemmel az onkológiára, ahol végül az ottani doktornő megnézett. Nem talált különösebben semmit, azt mondta, még belefér ennyi tünet, kenjem nyugodtan a gyulladáscsökkentő krémemmel ahol fáj, csak a sebbe ne menjen bele. 

Elkönyveltem magamban a dolgokat, és egy kicsit megnyugodtam, hogy azért nagyjából rendben vagyok. :-) Mikor végeztem, hívtam a taxist, aki mondta, hogy 20 perc és a klinikán van. No a vége az lett, hogy egy másik kolléga jött értem, mert a reggeli taxis elakadt és nem tudott jönni. Szerencsére ez is egy jófej pasi volt. A reggeli egy török, ez meg egy görög :-)) A lényeg, hogy velük is el tudtam beszélgetni, és letudtam a kezelést erre a napra is.

Kedden, 18-án kellett mennem jelölésre a sugárterápiához. Már a nap is jól indult. Esett a hó! Áprilisban, így Húsvét után! Hát kész voltam tőle. Aztán a taxi sem úgy érkezett. Eleve nem az én taxisom jött, mert a testvérével baj történt és az intenzívre került. Már majdnem fél 10h volt, mikor ráírtam a "saját" taxisomra, hogy ugyan mi a helyzet, jön e a kolléga. Persze, jön, mindjárt itt van... Várok-várok, de csak nem ért ide. Elindultam, a legkisebb lányom is jött velem, mert épp suliszünet van, megkértem, hogy írja meg, hogy elindultunk. Erre jött a válasz, hogy 1 perc és itt a taxi. Na jó, akkor a falu határától visszafordultam, hogy még egy utolsó esélyt adjak neki. Mire visszaértünk a házhoz, természetesen megérkezett. Na de nem a normál taxijával, hanem egy VW Golffal :-))) Mert a Merci szervizben van. De a lényeg, hogy ideért. Az ajtón pedig beestem éppen 10:15-re, amikorra az időpontom volt. :-)

Bejelentkeztem, aztán viszonylag gyorsan be is hívtak. El kezdtük volna az egész műveletet, de az asszisztens szeme természetesen megakadt a sebemen. Mert ugye még mindig nincs begyógyulva és még mindig picit be van gyulladva. Behívott egy dokit, neki mi a véleménye, aztán jött a sugaras doktornő is, akivel a megbeszélés volt. Természetesen egyiknek sem tetszett a sebem, úgyhogy a jelölés elmaradt, nem lett megcsinálva. Hurrá! Futottunk egy felesleges, amúgy sem egyszerű kört. :-)

A felszívódó varratom végén lévő csomót levágta a doktornő, mert nagyon úgy tűnik, hogy az nem tetszett a sebemnek. Azóta ugyanis szépen kezd javulni. 

Új időpontot kaptam 2 héttel későbbre. Így tehát most először borult a terv és csúszunk 2 héttel az eredeti tervhez képest. Minden történik valamiért, úgyhogy ez is ki fog derülni, hogy miért. El vagyok keseredve? Talán igen, egy kicsit... De azt mondják, hogy ez benne van a pakliban, sőt..., még a sugár közben is történhet csúszás.

Most hogy így gondolkozok, még az is lehet, hogy a kicsi fiam miatt kell csúsztatni. Ugyanis mióta a szünet után újra jár oviba, megint ott kell maradni vele, mert sokat sír. Ma 1 órára jöttem el az oviból, mert el kellett futnom a háziorvoshoz a friss táppénzes papíromért, de az az 1 óra is rémes volt neki. Sírt, keresett, ki akart jönni hozzám, én meg persze nem voltam ott. Hallgattam is egész délután, hogy ki akart hozzám jönni, de az óvónéni nem engedte :-) Szóval elképzelhető, hogy most ennek emiatt kellett így történnie. Mindegy is, csak legyen minden rendben. 2 hét ide vagy oda, nem számít, azt mondták. Én meg remélem, hogy ez alatt a 2 hét alatt sikerül visszarázódnia.

A sebem alakul, kezd talán összeforrni, bár még azért ott van a pici gyulladás, ami néha kifakad. De egyre kisebb a seb. Az oldalam, hátam és a szegycsontom környéke már nem fáj szerencsére. Ami még mindig meg van, az a puffadás és a hőhullámok. Ez utóbbi leginkább este és éjjel. Hol meg akarok fagyni, hol meg meg akarok gyulladni. Így hol ledobom magamról a takarót, hol meg húzom magamra. Kívülről nézve elég érdekes látvány lehet, még jó, hogy éjjel senki nem nézi :-))))) 

Megosztás a facebookon

2017. április 8.

Eltelt majdnem 2 hét, mióta nem írtam. Az esetlegesen aggódóknak jelzem, hogy viszonylag minden rendben van. :-)

Amióta itthon vagyok, mindig van valami intézni való, így a komolyabb pihenés abszolút elmaradt. Alapjáraton nem lenne ez olyan sok, legalábbis szerintem, de valahogy nem tudtam a fenekemen ülni. Persze ez egy műtét után lehet, hogy nem annyira jó, na de ez vagyok én. Mindig is ilyen voltam, miért is lenne ez most másképp. Aztán persze előfordul, hogy estére kidőlök, és akkor nagyon gyorsan elalszok. :-)

Ezen a héten már a férjem is újra dolgozott, így a kicsi fiamat egyedül vittem az oviba. Szerencsére a karom javult annyit, hogy már tudok vezetni. De azért még nagyon óvatos vagyok. Érzékeny és feszül meg húzódik a műtét helye, de minden nap egyre jobb. Viszont most az oldalamnál a hátam irányába van egy kicsit érzékenyebb, kicsit fájó terület. Nem folyamatosan fáj, csak ha bizonyos szögbe fordulok. Nem nagyon tudom, hogy mi lehet, inkább csak tippem van rá, hogy a belső műtéti területnek van köze hozzá. Van olyan nap, amikor egyáltalán nem érzem, pl. tegnapelőtt, de tegnap és most ma este, megint éreztem. Ráadásul olyan, mintha húzódna lefelé, és egyre nagyobb területen fájdogál. Bízom benne, hogy elmúlik, de jövő héten úgyis megyek megint a Herzeptin kezelésre, úgyhogy ha addig nem múlik, akkor mindenképp ránézetek az orvosokkal. 

Múltkor írtam, hogy nincs szemöldököm meg szempillám. :-) No ahogy kihullottak teljesen, eltelt utána 2-3 nap, és el is kezdett újra nőni. A hajam is egyre hosszabb, de a színét ne kérdezzétek..., fogalmam nincs, hogy mihez tudnám hasonlítani. Mennyivel szebb is a parókám, amit egyre ritkábban hordok, mert már a hajamról lecsúszkál, és macerás állandóan igazgatni. Azért ha kezelésre megyek, vagy olyan helyre, akkor felveszem, de többnyire inkább vagy a sapimat veszem fel, vagy van egy másik fejre valóm, ami se nem sapka, se nem kendő, de mégis jó. A sapim egyre melegebb, mert már a levegő is melegszik, itt a tavasz, de nélküle, vagy a másik fejre valóm nélkül ki nem mennék a lakásból. Csak remélem, hogy mire az igazán meleg megérkezik, addigra lesz annyira hosszú a hajam, hogy kimehetek sapi nélkül. Többen mondják, hogy már simán kimehetnék, de nekem még nagyon nem megy a dolog. Nem vagyok képes idegeneknek mutogatni a semmilyen hajjal rendelkező fejemet. 

A kilóim legalább ennyire zavarnak. Néha sírni tudnék rajta, ami sokszor majdnem sikerül is. Na ezt most jól megfogalmaztam... :-))) De tényleg... Hiába tudom a fejemmel, hogy ez még mindig a jobbik helyzet, mintha lefogytam volna nagyon. De ez a másik véglet majdnem ugyanolyan rossz. Minden szülésem után anno megszenvedtem a plusz kilókat. Sosem tudtam elfogadni, mindig megviselt lelkileg. Tudom, most nagyon nem kéne ezen agyalnom, hiszen sokkal fontosabb, hogy élek és hogy szuperül bírtam a kemot és a többit, de nagyon-nagyon nehéz ezt még így is elfogadni. Igyekszem "dolgozni" ezen, mert az ÉLETEM mindennél fontosabb, holmi plusz kilók nem szeghetik a kedvemet. Lassan kezdem a sugarat, és ha annak is vége, akkor el kezdhetem normálisan a rehabilitációmat, amivel egyidejűleg neki állhatok visszaalakítani magamat. Legalábbis a doktornő ezt mondogatja. No meg szerinte ha túl vagyok mindenen, akkor magától is el kezdenek lepotyogni. Hát nagyon remélem, mert egyelőre csak fölfelé jönnek, mintha kötelező volna, pedig senki nem hívta őket.

No de ne legyek elégedetlen, ugye?!

Nem, nem vagyok, higgyétek el. Hálás vagyok, hogy hallhattam a doktornőtől azt a két szót, hogy "minden tiszta". Csak maradjon is minden így, mert így kell maradnia!!!

Megosztás a facebookon

Lépés tovább!

2017. március 27.

9:15-re volt terminem a klinikán, hogy a sugarazást megbeszéljük. A középső lányom most is jött velem. Még szerencse, mert alig értettem a doktornőt. Bár a lányomnak sem volt egyszerű, mert nem beszélt valami szépen, de azért a lényeget megértettük. Kértem a leírásból másolatot, úgyhogy majd lefordítom, amikor egyedül leszek itthon. Szerencsére a törpém már el van az oviban, így jövő héttől, amikor a férjem is dolgozik már, akkor a délelőttök szabadok lesznek.

Kaptam megint taxi utalványt, így az is meg lesz hosszabbítva. Április 18-án kell majd mennem jelölésre, 25-én pedig kezdődik a sugárterápia. 

A kezelés elvileg fáradtságot okozhat, de majd kiderül. Állítólag 2-3 percig fog tartani. 2-3 héttel később jelentkezhetnek ilyen-olyan panaszok, mint bőrpír, stb..., de mindig szólni kell majd, és akkor adnak kenőcsöt, amivel kezelni kell. Nyilván izgulok ezzel kapcsolatban megint, de ezt is túlélem. :-)

Kavarognak bennem a gondolatok. Ha valami szúr vagy nyilall, egyből a legrosszabb kezd felmerülni bennem. Ezt valahogy le kell győzni. A háziorvos szerint jó lenne egy onko-pszichológus, de hogy hol találok egy magyarul beszélőt, na azt nem tudom.

A pihenés továbbra sem az erősségem, de egyszer csak sikerül rávennem magam. A hajam szépen nő, viszont a szempillám mostanra hullott ki teljesen, így most se szemöldököm, se szempillám. Az arcom foltokban száraz, így mostanában sima kék Nivea krémmel kenem. Még ez a legjobb most rá. A kezem is nagyon száraz, azt se győzöm krémezni, bár sokszor elfelejtem. A kilók..., továbbra is katasztrófa... :-((( Még mindig jönnek fel, bár most már lassabban. Időnként kicsit vissza is megy, de egyelőre ragaszkodnak hozzám. A puffadás is meg van még, de talán már az is enyhül. 

A sebem szépen be van gyógyulva, de még feszül kicsit. Viszont ahol a markierung volt a műtét előtt, na az kicsit be is van gyulladva, meg nincs is teljesen összeforrva. Kenem a foreveres zöld krémmel, így azért napról-napra szebb és jobb. A mellemben a göb, ahol matattak belül, még mindig ott van. Ma a doktornő azt mondta, hogy akár 1 év is lehet, mire teljesen rendbe jön, úgyhogy ne aggódjak miatta. Fájni nem fáj, csak néha érzékeny. De sebaj..., minden rendben lesz!!! 

Megosztás a facebookon

Jó ideje nem írtam, úgyhogy most pótolom visszamenőlegesen. Bár el kezdtem írni a bejegyzést, ezt a dátumból majd kiderül, de teljesen el voltam havazva, estére meg mindig elfáradtam.

2017. március 21.

Tegnap haza is jöhettem a klinikáról, pedig azt hittem, hogy kedd lesz belőle, mert az én csövemet 1 nappal később vették ki, de végül ez nem befolyásolta a dolgokat.

A hétvége sok-sok pihenéssel telt. Férjem volt látogatni csak a kicsi fiammal, mert a lányom a barátnőméknél bulizott. Aztán Zsuzsi is bejött megint. Kicsit érzékeny napom volt szombaton, mert hol a telefonban pityeregtem a barátnőmnek, hol meg Zsuzsinak. Kijöttek belőlem a férjemmel kapcsolatos dolgok. Még mindig nem tudom, hogy mi lesz, kavarognak bennem a dolgok, de tudom, hogy most nem igazán szabad gyötörni magamat, így igyekszem tovább lépni. Majd lesz valahogy, mint mindig...

Szobatársammal nagyon jól el voltunk. Többször tornáztattuk magunkat, ami kifejezetten jó hatással volt ránk. Közben neki plusz feladata lett, mert szegénynek beállt a dereka. 

Hétfő reggel (20-án) a reggeli vizit után az én drain csövemet is kiszedték. Annyira profin csinálta az ápoló, hogy nem is éreztem, ahogy kihúzta. Nem sokkal később jött a vizit, ahol megkaptuk a "szabadulási engedélyünket" a szobatársammal. Először nekem nem volt teljesen tiszta, hogy most kapunk e zárót, így amikor a férjemmel beszéltem telefonon, mondtam neki, hogy majd ha megkaptam a zárót, akkor hívom. De aztán mikor letettük, megkérdeztem Christinát és Ő mondta, hogy azt majd csütörtökön fogjuk megkapni, úgyhogy gyorsan vissza is hívtam a férjemet, hogy jöhet értem. :-) Hiába..., még nem mindent fordítok azonnal jól... :-(

Nem sokkal később már kint vártam a folyosón, mert bent a szobában nagyon melegem volt, de hamar beért a férjem. Haza ugrottunk, aztán mentünk a kicsi fiunkért az oviba. Míg én bent voltam a klinikán, addig a nagyobbik (aki amúgy a középső) lányom vitte oviba, mert a férjem nem nagyon tudott volna mit kezdeni bent. Ő még inkább nem érti a nyelvet, viszont a lányom nagyon jól beszél, ráadásul ebben az oviban csinálta anno a praktikumot (gyakorlatot), úgyhogy még az óvónőket is ismeri.

A hétfő délután elvileg pihenéssel telt volna, de szokásomhoz híven az nekem nem nagyon ment, ahogy a következő napokban sem, pedig a lelkünkre kötötték a klinikán.  

Kedden (21-én) már ismét én vittem a kicsi fiamat az oviba, pontosabban a férjem vitt be minket, mert nekem a vezetés még nem megy a karom miatt. Még mindig bent kell maradni az ördögfiókával, mert nem akar elengedni. Viszont szóltam az óvónőnek, hogy muszáj lesz rászoktatni lassan, mert ha kezdődik a sugarazás, akkor minden nap mennem kell a klinikára. Úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő héttől szépen lassan hozzászoktatjuk, de ha sikeröl, akkor már akár előtte, csütörtökön vagy pénteken is próbálkozunk. Délután megcsináltam a nagyobbik lányom körmét, úgyhogy ismét nem pihentem. Estére kellően elfáradtam.

2017. március 22.

Délelőtt ismét az oviban voltam a törpével, de sikerült a folyosón töltenem majd' 1 órát. Az óvónő kicsit jobban kézen fogta, így könnyebben ment. Haladás...

Ovi után nem sokkal mentünk a reptérre, mert jött az Anyukám, meg a legnagyobb lányom látogatóba, hogy kicsit a segítségemre legyenek. Gondolom sejtitek, hogy ebből mi lett megint...

Programokban nem volt hiány a következő napokban..

2017. március 23.

Délelőtt megpróbálkoztunk a kicsi fiamat bent hagyni az oviban... és siker!!! El volt majd' másfél órát. Szuper, haladunk! :-))

Ma mennem kellett a doktornőhöz 14:30-ra, mert ma kaptam meg a zárójelentést és ma tudtam meg a szövettani eredményeket. A középső lányomat megkértem, hogy jöjjön velem, mert ő mégis csak jobban érti a dolgokat. Hátha nekem nem megy valami...

Jeles nap a mai!!! A szövettani eredményem teljesen jó lett!!! A 2. Szülinapom!!! Bár a lelet 21-én készült, de ma kaptam kézhez.

Hurrááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-))))))))

A doktornő elmondta, hogy mind a nyirokcsomók, mind a daganat helye, illetve a környező szövetek mentesek a daganatos sejtektől. "Alles klar!!!" A legszebb mondtatok! :-))) Természetesen elsírtam magam, de még a lányom is :-)) A folyosón jött Christina, mert neki is ma kellett jönnie, és sírva öleltük meg egymást, de előtte még a doktornő is megölelt. :-) Még most is folynak a könnyeim, ahogy írom a sorokat. 

Ma pontosan 4 éve, hogy összepakoltam otthon a cuccaimat, és készülődtem elindulni ide ki, Németországba. A lehető legjobb döntés volt!!! Eltelt 4 év..., és nagyon, de nagyon sok minden történt. A legszebbtől - Dominick megszületése -, a legborzalmasabbig - rosszindulatú daganatom VOLT!!!. IGEN!!! VOLT!!! Mert ma az eredményem az, hogy legyőztem azt a mocskot. Persze nyilván valamiért kaptam, illetve tudom is, hogy miért, ahogy ezt anno leírtam. Rengeteget tanultam menet közben, és még fogok is biztosan, mert azért még további kezelések várnak rám, de már daganatmentesen. És ezt az állapotot meg kell őriznem!!!

Itthon Anyukám is elpityeregte magát örömében, hiszen ez egy fantasztikus eredmény. És ha belegondolok, hogy hogy csináltam végig..., máig nem értem magamat... Mintha egy csettitnésre átugrottam volna az egészet. Ahogy az elején azt gondoltam, hogy ez egy szimpla betegség, amire kapok gyógyszert és meggyógyulok. És tudjátok mit?! A mai napig így érzem és így gondolom. 

2017. március 24.

Péntek..., szokásos program, ami már csak 3 hetente lesz, de még 1 évig. Mentem a Herzeptin infúzióra. Viszont ma Anyukám és a nagylányom is velem jött. Meg akartam nekik mutatni, hogy hova is járok, hol gyógyultam meg. Így talán még nyugodtabbak. 

Ez a kezelés már gyorsabban zajlik. Nem kell laborba menni, csak megkapom a porthomba a tűt, és már mehetek is az infúzióra, ami másfél óra alatt folyik le. Most is, mint mindig, megettem a fini szendvicsemet, előtte megittam a Fresubinomat. Az valahogy kell nekem. Hozzátartozik a kezelésemhez :-)) Kezelés közben végig beszélgettünk, a lányomból dőlt a szó a munkájával kapcsolatban. Imád beszélni, én meg szívesen hallgattam. Úgyis olyan keveset beszélgetünk, mióta mi itt kint vagyunk. Az 5 gyerekemből csak Ő nincs itt kint, de hát ez van... Ő otthon él a Párjával. Tudom, hogy ez az élet rendje, nincs is ezzel baj, de azért olyan jó lenne, ha ők is itt lennének.

Kezelés után, amíg a taxit vártuk, sütiztünk egyet a büfében. De jól is esett :-)

2017. március 25.

Mára összehívtuk a gyerekeket. Ugye se a nagyfiam, se a középső lányom nem lakik már itthon. Úgyhogy kitaláltuk, hogy ma házi hamburgerezünk. Én sütöm a hambi zsemlét, férjem csinálja a husit. Anyuék vasárnap estig vannak itt, kellett egy nap, amikor minden gyerekem itt van. Istenem, de jó érzés is, amikor mindegyiket látom egyszerre, egy helyen. Most, hogy a nagyok már nagyok, ez egyre ritkábban fordul elő. Pláne, hogy a legnagyobb lányom ugye nem is lakik itt kint. De most végre együtt voltunk. :-)) Ilyenkor még inkább hálás vagyok a sorsnak, hogy legyőztem a betegséget és velük lehetek. Naponta fohászkodok, hogy még szeretnék vagy 40 évig élni, mert még sokáig velük akarok lenni.

2017. március 26.

Utolsó nap Anyu és a nagylányom látogatásából. Férjem megfőzte a gulyás levest, mert a nagylányom azt szeretett volna enni, én pedig megsütöttem a házi kenyeret, mert azt meg Anyukám szerette volna nagyon. Kikalkuláltuk, hogy időben mikorra kell elkészülni, hogy a reptérre időben kiérjünk. Nagyon szuperek voltunk, mert minden a terv szerint alakult.

Gyorsan elment ez az 5 nap, amíg itt voltak, de ennek is örültem nagyon. Még akkor is, ha effektíve szinte semmit nem pihentem. Hiába..., én nem tudok elvonulni, amikor van nálunk valaki. Pláne, ha amúgy jól érzem magam. És szerencsére jól érzem magam. A karom ugyan még nem az igazi, de majd javul az is.

 

Megosztás a facebookon

Újabb mérföldkő... :-)

2017. március 18.

Szombat délelőtt van. Csend és nyugalom a klinikán. 3. napja vagyok bent, és túl vagyok megint egy nagy lépésen.

Március 15-én kellett bejönnöm, hogy befeküdjek. A menet szinte ugyanaz volt, mint tavaly augusztusban. Betegfelvételi iroda, utána az osztályos felvételi iroda, EKG, majd utána fel az osztályra. Ismerős nővérkék, ismerős orvosok. Így azért nyugodtabb az ember.

Míg vártam, hogy megkapjam a szobámat és az ágyamat, jött az a doktornő, akivel a műtéti megbeszélés volt. Elmondta, hogy lesz még egy nyirokcsomó vizsgálat, amiatt a feltételezés miatt, amit az egyik doki látott. No meg elmondta, hogy kettő vágásom lesz, emiatt lesz majd egy kis esztétikai igazítás is, ami miatt két másik doktornő is bejött, hogy elmagyarázzanak mindent. Persze nyilván szó szerint nem értettem a dolgokat, vagy legalábbis nem mindent, de azért amit kellett, azt igen. Nagyon aranyosak meg kedvesek voltak, aztán jót nevettünk, mikor mondtam, hogy majd 2 év múlva felvarratom a ciciket. Tetszett nekik a pozitív hozzáállásom. Azt mondták, hogy "ez igen, így kell ezt csinálni" :-)

Nem sokkal utána mehettem is elfoglalni az ágyikómat. 206-os szoba... Húúúú..., hát először nem örültem neki legbelül, de be kell látnom, hogy a 8-as szám végig fog kísérni az életemen, így inkább nézzük a pozitív oldalát. El kezdtem kipakolgatni, közben elköszöntem a férjemtől. Igen..., ő hozott be..., most csend van és viszonylag nyugi, bár nem tudom, hogy meddig.

Pár perccel később szóltak, hogy menjek le a Nuklearmedicin-re a vizsgálat miatt. Egy nagyon cuki, helyes, mosolygós dokibácsi adott 3 pici szurit, amit szinte nem is éreztem. Majd 2 órával később vissza kellett mennem, hogy megcsinálják a nyirokcsomó scintigráfiát. Sajnos a gyanakvó doki sejtése beigazolódott, így nyirokcsomót is kell kivenni a műtét során. Több részletet ekkor még nem tudtam, mert kezdett leblokkolni az agyam. 

A nap hátralévő részében semmi extra nem történt. El voltam a szobatársaimmal. Az egyik pár napja bent volt eddig kiderítetlen fájdalmak miatt, a másik ugyanúgy műtét miatt van bent, mint én. Szóval mi ketten izgulva vártuk a másnapot. Délután még beugrott a férjem a kicsikkel, de sokat nem maradtak, mert a kicsi fiam nem nagyon tud sokáig nyugton maradni. Zsuzsival beszéltem még telefonon. Mondtam neki, hogy az altatás miatt izgulok, pontosabban a csőtől, amit ledugnak a torkomon. De hát azt ugye nem is fogom érezni, mégis attól izgultam.

Este megkaptuk a műtéti "felszerelésünket", úgyhogy tényleg közeledik... Éjjel valamennyire tudtam aludni, de többször felébredtem.

 

2017. március 16.

A nagy NAP! Reggel korán ébredtünk, felvettük a cuki szorító harisnyát, ami a trombózis megelőzése miatt fontos, és még napokig fogjuk hordani.

A férjem 9h-re érkezett, mert nem volt nyugodt. Szerintem jobban izgult mint én. A tervek szerint 9h-kor ment volna a szobatársam, én meg 9:30-kor a műtőbe. Hát természetesen ez csúszott... Neki is és nekem is le kellett mennünk még egy tumormarkier-re, ami annyit jelent, hogy megjelölték a daganat helyét festékanyaggal, pontosabban azt a részt, ahol műteni kell. Ennek a menete olvasatra nem kellemes, de szerencsére azért nem elviselhetetlen. Mammográfiát csinálnak először, majd szintén képalkotással megnézik, hogy pontosan hova kell szúrni, aztán egy hosszú fémszálat szúrnak be. Ezt egy prof. csinállta. Utána megint foto, hogy ellenőrizzék, hogy jó helyen van e. Nekem volt olyan "szerencsém", hogy nagyon hülye helyre kellett szúrni, úgyhogy nem volt egyszerű, de azért megoldották. Viszont elment vele majd 1 óra, mire kész lettem, így a 9:30-as időpontom már tolódott, mert majdnem negyed 11h volt, mikor vissza tudtam jönni az osztályra.

Kicsi várakozás jött megint, kaptam egy nyugtatót, amire azt mondta a nővér, hogy ha bevettem, akkor már ne keljek fel, ne mászkáljak. És tényleg ütős volt :-) Aztán egyszer csak jött a nővér, hogy indulás. Férjemen láttam, hogy majdnem sír, olyan ideges volt. Én meg szerencsére teljesen nyugodt voltam :-)

Ketten elindultak velem a műtőbe. Bementünk az egyik ajtón, majd a másikon. Már épp másztam volna át a műtős ágyra, amikor hirtelen nyílt az ajtó... STOP..., jött egy sos császáros kismama. Ugye nem is én lennék, ha minden simán menne :-))

Engem kitoltak egy pihenőbe vagy megfigyelőbe, mert elő kellett készíteni gyorsan egy másik műtőt. Kb. 10 perc után jöttek is értem és elkezdődhetett a folyamat. 

Először branült kellett bekötni, na az nem ment az egyik műtősnek, úgyhogy egy másik csinálta meg. Aztán kaptam bele nyilván a szokásosat, meg elém rakták a maszkot, hogy akkor azt lélegezzem. Közben megkérdezték, hogy mi az álmom, én meg mondtam, hogy egy tanya :-) Na ezen már nevettek, meg valamelyik emberkének mondták a nevét, úgyhogy gyanítom az vagy olyanon lakik, vagy valami köze lehet hozzá. És természetesen kutyákkal és cicákkal, meg állatokkal. A végét már nem tudtam mondani, mert elaludtam...

Az első emlékem ébredezés után, hogy tolnak ki a műtőből és köszönök a férjemnek. Aztán vissza is aludtam pár pillanatra. A következő, hogy ránéztem az órára az őrzőben, ami majdnem negyed 2h-t mutatott. Aztán megint becsuktam a szemem. Mikor újra kinyitottam, már 2h-t mutatott, aztán majdnem 3h-t, aztán kezdtem sűrűbben az órára nézni. Végül majdnem 4h volt, mikor kitoltak az őrzőből. Addigra szinte teljesen felébredtem. A férjem itt volt, de még mindig ideges volt, mert eredetileg másfél órát maradtam volna az őrzőben, ehelyett majdnem 2,5h-t voltam bent. Hiába..., a teljes altatás után lassabban ment az ébredés.

Miután elment a férjem, igyekeztem mindenkinek írni. Anyut meg kicsit később hívtam és már szegénykém tiszta ideg volt. Azért talán sikerült megnyugtatni.

Kicsit kába voltam még, meg nagyon álmosodtam, így még 8h sem volt, leoltottuk a szobában a villanyt. Pár perccel később Zsuzsi benyitott és mivel sötét volt, el akart menni, hogy ne zavarjon, de gyorsan kipattantam az ágyból. Így aztán tudtunk beszélgetni, no meg elkaptuk az egyik doktornőt, hogy mégis miket vettek akkor ki a műtét alatt, mert ezt nem tudtam teljesen letisztázni magamnak.

Az eredmény: kivették a daganat helyét, és 2db sentinel csomót. A daganat helyét elküldték szövettanra, azon fog múlni, hogy elég volt e ez az egy műtét. Nagyon bízom benne. Amúgy minden jól sikerült szerencsére. Jah... és a meglepetés, hogy nem két vágásom lett, hanem csak egy, mert onnan mindent láttak és mindent ki tudtak venni. Szóval juppiiiiiii!!! :-)

Miután Zsuzsi elment, gyorsan elaludtam és különösebben nem is volt gond éjjel.

 

2017. március 17.

Műtét utáni első nap. Minden ok, teljesen jól voltam. A karomat még nem tudom úgy mozgatni, meg nem tudom a testem mellé leengedni, mert olyan, mintha egy labda lenne a hónom alatt és az nyom, akkor meg fáj, de szerencsére ezek annyira pici dolgok, hogy simán elviselhetőek mindenféle fájdalomcsillapító nélkül.

A nap tulajdonképp pihenéssel telt, semmi extrát nem csináltunk. Délután jött a férjem a kicsikkel, szereztünk kártyát a tv-hez, hogy tudjak tv-zni. Este fél 8h után nem sokkal a nagyobbik lányom is bejött a párjával. Kicsit dumáltunk, aztán ők is elmentek.

Elmentem zuhanyozni, na az ilyenkor kicsit macerás, mert velem van a drainage és a tasakja, no meg ugye a sebet se érheti még víz, de azért csak megoldottam. Utána szépen lefeküdtem és éjfélig tv-ztem :-)

 

2017. március 18.

Most pedig telik a csendes hétvége, így végre volt időm leírni a dolgokat. A szobatársamnak közben kivették a drainage-át, nekem még maradt. De tudjuk, hogy én a kemok miatt lassabban gyógyulok. Ez van. :-)

Megosztás a facebookon