Újabb mérföldkő... :-)

2017. március 18.

Szombat délelőtt van. Csend és nyugalom a klinikán. 3. napja vagyok bent, és túl vagyok megint egy nagy lépésen.

Március 15-én kellett bejönnöm, hogy befeküdjek. A menet szinte ugyanaz volt, mint tavaly augusztusban. Betegfelvételi iroda, utána az osztályos felvételi iroda, EKG, majd utána fel az osztályra. Ismerős nővérkék, ismerős orvosok. Így azért nyugodtabb az ember.

Míg vártam, hogy megkapjam a szobámat és az ágyamat, jött az a doktornő, akivel a műtéti megbeszélés volt. Elmondta, hogy lesz még egy nyirokcsomó vizsgálat, amiatt a feltételezés miatt, amit az egyik doki látott. No meg elmondta, hogy kettő vágásom lesz, emiatt lesz majd egy kis esztétikai igazítás is, ami miatt két másik doktornő is bejött, hogy elmagyarázzanak mindent. Persze nyilván szó szerint nem értettem a dolgokat, vagy legalábbis nem mindent, de azért amit kellett, azt igen. Nagyon aranyosak meg kedvesek voltak, aztán jót nevettünk, mikor mondtam, hogy majd 2 év múlva felvarratom a ciciket. Tetszett nekik a pozitív hozzáállásom. Azt mondták, hogy "ez igen, így kell ezt csinálni" :-)

Nem sokkal utána mehettem is elfoglalni az ágyikómat. 206-os szoba... Húúúú..., hát először nem örültem neki legbelül, de be kell látnom, hogy a 8-as szám végig fog kísérni az életemen, így inkább nézzük a pozitív oldalát. El kezdtem kipakolgatni, közben elköszöntem a férjemtől. Igen..., ő hozott be..., most csend van és viszonylag nyugi, bár nem tudom, hogy meddig.

Pár perccel később szóltak, hogy menjek le a Nuklearmedicin-re a vizsgálat miatt. Egy nagyon cuki, helyes, mosolygós dokibácsi adott 3 pici szurit, amit szinte nem is éreztem. Majd 2 órával később vissza kellett mennem, hogy megcsinálják a nyirokcsomó scintigráfiát. Sajnos a gyanakvó doki sejtése beigazolódott, így nyirokcsomót is kell kivenni a műtét során. Több részletet ekkor még nem tudtam, mert kezdett leblokkolni az agyam. 

A nap hátralévő részében semmi extra nem történt. El voltam a szobatársaimmal. Az egyik pár napja bent volt eddig kiderítetlen fájdalmak miatt, a másik ugyanúgy műtét miatt van bent, mint én. Szóval mi ketten izgulva vártuk a másnapot. Délután még beugrott a férjem a kicsikkel, de sokat nem maradtak, mert a kicsi fiam nem nagyon tud sokáig nyugton maradni. Zsuzsival beszéltem még telefonon. Mondtam neki, hogy az altatás miatt izgulok, pontosabban a csőtől, amit ledugnak a torkomon. De hát azt ugye nem is fogom érezni, mégis attól izgultam.

Este megkaptuk a műtéti "felszerelésünket", úgyhogy tényleg közeledik... Éjjel valamennyire tudtam aludni, de többször felébredtem.

 

2017. március 16.

A nagy NAP! Reggel korán ébredtünk, felvettük a cuki szorító harisnyát, ami a trombózis megelőzése miatt fontos, és még napokig fogjuk hordani.

A férjem 9h-re érkezett, mert nem volt nyugodt. Szerintem jobban izgult mint én. A tervek szerint 9h-kor ment volna a szobatársam, én meg 9:30-kor a műtőbe. Hát természetesen ez csúszott... Neki is és nekem is le kellett mennünk még egy tumormarkier-re, ami annyit jelent, hogy megjelölték a daganat helyét festékanyaggal, pontosabban azt a részt, ahol műteni kell. Ennek a menete olvasatra nem kellemes, de szerencsére azért nem elviselhetetlen. Mammográfiát csinálnak először, majd szintén képalkotással megnézik, hogy pontosan hova kell szúrni, aztán egy hosszú fémszálat szúrnak be. Ezt egy prof. csinállta. Utána megint foto, hogy ellenőrizzék, hogy jó helyen van e. Nekem volt olyan "szerencsém", hogy nagyon hülye helyre kellett szúrni, úgyhogy nem volt egyszerű, de azért megoldották. Viszont elment vele majd 1 óra, mire kész lettem, így a 9:30-as időpontom már tolódott, mert majdnem negyed 11h volt, mikor vissza tudtam jönni az osztályra.

Kicsi várakozás jött megint, kaptam egy nyugtatót, amire azt mondta a nővér, hogy ha bevettem, akkor már ne keljek fel, ne mászkáljak. És tényleg ütős volt :-) Aztán egyszer csak jött a nővér, hogy indulás. Férjemen láttam, hogy majdnem sír, olyan ideges volt. Én meg szerencsére teljesen nyugodt voltam :-)

Ketten elindultak velem a műtőbe. Bementünk az egyik ajtón, majd a másikon. Már épp másztam volna át a műtős ágyra, amikor hirtelen nyílt az ajtó... STOP..., jött egy sos császáros kismama. Ugye nem is én lennék, ha minden simán menne :-))

Engem kitoltak egy pihenőbe vagy megfigyelőbe, mert elő kellett készíteni gyorsan egy másik műtőt. Kb. 10 perc után jöttek is értem és elkezdődhetett a folyamat. 

Először branült kellett bekötni, na az nem ment az egyik műtősnek, úgyhogy egy másik csinálta meg. Aztán kaptam bele nyilván a szokásosat, meg elém rakták a maszkot, hogy akkor azt lélegezzem. Közben megkérdezték, hogy mi az álmom, én meg mondtam, hogy egy tanya :-) Na ezen már nevettek, meg valamelyik emberkének mondták a nevét, úgyhogy gyanítom az vagy olyanon lakik, vagy valami köze lehet hozzá. És természetesen kutyákkal és cicákkal, meg állatokkal. A végét már nem tudtam mondani, mert elaludtam...

Az első emlékem ébredezés után, hogy tolnak ki a műtőből és köszönök a férjemnek. Aztán vissza is aludtam pár pillanatra. A következő, hogy ránéztem az órára az őrzőben, ami majdnem negyed 2h-t mutatott. Aztán megint becsuktam a szemem. Mikor újra kinyitottam, már 2h-t mutatott, aztán majdnem 3h-t, aztán kezdtem sűrűbben az órára nézni. Végül majdnem 4h volt, mikor kitoltak az őrzőből. Addigra szinte teljesen felébredtem. A férjem itt volt, de még mindig ideges volt, mert eredetileg másfél órát maradtam volna az őrzőben, ehelyett majdnem 2,5h-t voltam bent. Hiába..., a teljes altatás után lassabban ment az ébredés.

Miután elment a férjem, igyekeztem mindenkinek írni. Anyut meg kicsit később hívtam és már szegénykém tiszta ideg volt. Azért talán sikerült megnyugtatni.

Kicsit kába voltam még, meg nagyon álmosodtam, így még 8h sem volt, leoltottuk a szobában a villanyt. Pár perccel később Zsuzsi benyitott és mivel sötét volt, el akart menni, hogy ne zavarjon, de gyorsan kipattantam az ágyból. Így aztán tudtunk beszélgetni, no meg elkaptuk az egyik doktornőt, hogy mégis miket vettek akkor ki a műtét alatt, mert ezt nem tudtam teljesen letisztázni magamnak.

Az eredmény: kivették a daganat helyét, és 2db sentinel csomót. A daganat helyét elküldték szövettanra, azon fog múlni, hogy elég volt e ez az egy műtét. Nagyon bízom benne. Amúgy minden jól sikerült szerencsére. Jah... és a meglepetés, hogy nem két vágásom lett, hanem csak egy, mert onnan mindent láttak és mindent ki tudtak venni. Szóval juppiiiiiii!!! :-)

Miután Zsuzsi elment, gyorsan elaludtam és különösebben nem is volt gond éjjel.

 

2017. március 17.

Műtét utáni első nap. Minden ok, teljesen jól voltam. A karomat még nem tudom úgy mozgatni, meg nem tudom a testem mellé leengedni, mert olyan, mintha egy labda lenne a hónom alatt és az nyom, akkor meg fáj, de szerencsére ezek annyira pici dolgok, hogy simán elviselhetőek mindenféle fájdalomcsillapító nélkül.

A nap tulajdonképp pihenéssel telt, semmi extrát nem csináltunk. Délután jött a férjem a kicsikkel, szereztünk kártyát a tv-hez, hogy tudjak tv-zni. Este fél 8h után nem sokkal a nagyobbik lányom is bejött a párjával. Kicsit dumáltunk, aztán ők is elmentek.

Elmentem zuhanyozni, na az ilyenkor kicsit macerás, mert velem van a drainage és a tasakja, no meg ugye a sebet se érheti még víz, de azért csak megoldottam. Utána szépen lefeküdtem és éjfélig tv-ztem :-)

 

2017. március 18.

Most pedig telik a csendes hétvége, így végre volt időm leírni a dolgokat. A szobatársamnak közben kivették a drainage-át, nekem még maradt. De tudjuk, hogy én a kemok miatt lassabban gyógyulok. Ez van. :-)

Megosztás a facebookon