Jó ideje nem írtam, úgyhogy most pótolom visszamenőlegesen. Bár el kezdtem írni a bejegyzést, ezt a dátumból majd kiderül, de teljesen el voltam havazva, estére meg mindig elfáradtam.

2017. március 21.

Tegnap haza is jöhettem a klinikáról, pedig azt hittem, hogy kedd lesz belőle, mert az én csövemet 1 nappal később vették ki, de végül ez nem befolyásolta a dolgokat.

A hétvége sok-sok pihenéssel telt. Férjem volt látogatni csak a kicsi fiammal, mert a lányom a barátnőméknél bulizott. Aztán Zsuzsi is bejött megint. Kicsit érzékeny napom volt szombaton, mert hol a telefonban pityeregtem a barátnőmnek, hol meg Zsuzsinak. Kijöttek belőlem a férjemmel kapcsolatos dolgok. Még mindig nem tudom, hogy mi lesz, kavarognak bennem a dolgok, de tudom, hogy most nem igazán szabad gyötörni magamat, így igyekszem tovább lépni. Majd lesz valahogy, mint mindig...

Szobatársammal nagyon jól el voltunk. Többször tornáztattuk magunkat, ami kifejezetten jó hatással volt ránk. Közben neki plusz feladata lett, mert szegénynek beállt a dereka. 

Hétfő reggel (20-án) a reggeli vizit után az én drain csövemet is kiszedték. Annyira profin csinálta az ápoló, hogy nem is éreztem, ahogy kihúzta. Nem sokkal később jött a vizit, ahol megkaptuk a "szabadulási engedélyünket" a szobatársammal. Először nekem nem volt teljesen tiszta, hogy most kapunk e zárót, így amikor a férjemmel beszéltem telefonon, mondtam neki, hogy majd ha megkaptam a zárót, akkor hívom. De aztán mikor letettük, megkérdeztem Christinát és Ő mondta, hogy azt majd csütörtökön fogjuk megkapni, úgyhogy gyorsan vissza is hívtam a férjemet, hogy jöhet értem. :-) Hiába..., még nem mindent fordítok azonnal jól... :-(

Nem sokkal később már kint vártam a folyosón, mert bent a szobában nagyon melegem volt, de hamar beért a férjem. Haza ugrottunk, aztán mentünk a kicsi fiunkért az oviba. Míg én bent voltam a klinikán, addig a nagyobbik (aki amúgy a középső) lányom vitte oviba, mert a férjem nem nagyon tudott volna mit kezdeni bent. Ő még inkább nem érti a nyelvet, viszont a lányom nagyon jól beszél, ráadásul ebben az oviban csinálta anno a praktikumot (gyakorlatot), úgyhogy még az óvónőket is ismeri.

A hétfő délután elvileg pihenéssel telt volna, de szokásomhoz híven az nekem nem nagyon ment, ahogy a következő napokban sem, pedig a lelkünkre kötötték a klinikán.  

Kedden (21-én) már ismét én vittem a kicsi fiamat az oviba, pontosabban a férjem vitt be minket, mert nekem a vezetés még nem megy a karom miatt. Még mindig bent kell maradni az ördögfiókával, mert nem akar elengedni. Viszont szóltam az óvónőnek, hogy muszáj lesz rászoktatni lassan, mert ha kezdődik a sugarazás, akkor minden nap mennem kell a klinikára. Úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő héttől szépen lassan hozzászoktatjuk, de ha sikeröl, akkor már akár előtte, csütörtökön vagy pénteken is próbálkozunk. Délután megcsináltam a nagyobbik lányom körmét, úgyhogy ismét nem pihentem. Estére kellően elfáradtam.

2017. március 22.

Délelőtt ismét az oviban voltam a törpével, de sikerült a folyosón töltenem majd' 1 órát. Az óvónő kicsit jobban kézen fogta, így könnyebben ment. Haladás...

Ovi után nem sokkal mentünk a reptérre, mert jött az Anyukám, meg a legnagyobb lányom látogatóba, hogy kicsit a segítségemre legyenek. Gondolom sejtitek, hogy ebből mi lett megint...

Programokban nem volt hiány a következő napokban..

2017. március 23.

Délelőtt megpróbálkoztunk a kicsi fiamat bent hagyni az oviban... és siker!!! El volt majd' másfél órát. Szuper, haladunk! :-))

Ma mennem kellett a doktornőhöz 14:30-ra, mert ma kaptam meg a zárójelentést és ma tudtam meg a szövettani eredményeket. A középső lányomat megkértem, hogy jöjjön velem, mert ő mégis csak jobban érti a dolgokat. Hátha nekem nem megy valami...

Jeles nap a mai!!! A szövettani eredményem teljesen jó lett!!! A 2. Szülinapom!!! Bár a lelet 21-én készült, de ma kaptam kézhez.

Hurrááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-))))))))

A doktornő elmondta, hogy mind a nyirokcsomók, mind a daganat helye, illetve a környező szövetek mentesek a daganatos sejtektől. "Alles klar!!!" A legszebb mondtatok! :-))) Természetesen elsírtam magam, de még a lányom is :-)) A folyosón jött Christina, mert neki is ma kellett jönnie, és sírva öleltük meg egymást, de előtte még a doktornő is megölelt. :-) Még most is folynak a könnyeim, ahogy írom a sorokat. 

Ma pontosan 4 éve, hogy összepakoltam otthon a cuccaimat, és készülődtem elindulni ide ki, Németországba. A lehető legjobb döntés volt!!! Eltelt 4 év..., és nagyon, de nagyon sok minden történt. A legszebbtől - Dominick megszületése -, a legborzalmasabbig - rosszindulatú daganatom VOLT!!!. IGEN!!! VOLT!!! Mert ma az eredményem az, hogy legyőztem azt a mocskot. Persze nyilván valamiért kaptam, illetve tudom is, hogy miért, ahogy ezt anno leírtam. Rengeteget tanultam menet közben, és még fogok is biztosan, mert azért még további kezelések várnak rám, de már daganatmentesen. És ezt az állapotot meg kell őriznem!!!

Itthon Anyukám is elpityeregte magát örömében, hiszen ez egy fantasztikus eredmény. És ha belegondolok, hogy hogy csináltam végig..., máig nem értem magamat... Mintha egy csettitnésre átugrottam volna az egészet. Ahogy az elején azt gondoltam, hogy ez egy szimpla betegség, amire kapok gyógyszert és meggyógyulok. És tudjátok mit?! A mai napig így érzem és így gondolom. 

2017. március 24.

Péntek..., szokásos program, ami már csak 3 hetente lesz, de még 1 évig. Mentem a Herzeptin infúzióra. Viszont ma Anyukám és a nagylányom is velem jött. Meg akartam nekik mutatni, hogy hova is járok, hol gyógyultam meg. Így talán még nyugodtabbak. 

Ez a kezelés már gyorsabban zajlik. Nem kell laborba menni, csak megkapom a porthomba a tűt, és már mehetek is az infúzióra, ami másfél óra alatt folyik le. Most is, mint mindig, megettem a fini szendvicsemet, előtte megittam a Fresubinomat. Az valahogy kell nekem. Hozzátartozik a kezelésemhez :-)) Kezelés közben végig beszélgettünk, a lányomból dőlt a szó a munkájával kapcsolatban. Imád beszélni, én meg szívesen hallgattam. Úgyis olyan keveset beszélgetünk, mióta mi itt kint vagyunk. Az 5 gyerekemből csak Ő nincs itt kint, de hát ez van... Ő otthon él a Párjával. Tudom, hogy ez az élet rendje, nincs is ezzel baj, de azért olyan jó lenne, ha ők is itt lennének.

Kezelés után, amíg a taxit vártuk, sütiztünk egyet a büfében. De jól is esett :-)

2017. március 25.

Mára összehívtuk a gyerekeket. Ugye se a nagyfiam, se a középső lányom nem lakik már itthon. Úgyhogy kitaláltuk, hogy ma házi hamburgerezünk. Én sütöm a hambi zsemlét, férjem csinálja a husit. Anyuék vasárnap estig vannak itt, kellett egy nap, amikor minden gyerekem itt van. Istenem, de jó érzés is, amikor mindegyiket látom egyszerre, egy helyen. Most, hogy a nagyok már nagyok, ez egyre ritkábban fordul elő. Pláne, hogy a legnagyobb lányom ugye nem is lakik itt kint. De most végre együtt voltunk. :-)) Ilyenkor még inkább hálás vagyok a sorsnak, hogy legyőztem a betegséget és velük lehetek. Naponta fohászkodok, hogy még szeretnék vagy 40 évig élni, mert még sokáig velük akarok lenni.

2017. március 26.

Utolsó nap Anyu és a nagylányom látogatásából. Férjem megfőzte a gulyás levest, mert a nagylányom azt szeretett volna enni, én pedig megsütöttem a házi kenyeret, mert azt meg Anyukám szerette volna nagyon. Kikalkuláltuk, hogy időben mikorra kell elkészülni, hogy a reptérre időben kiérjünk. Nagyon szuperek voltunk, mert minden a terv szerint alakult.

Gyorsan elment ez az 5 nap, amíg itt voltak, de ennek is örültem nagyon. Még akkor is, ha effektíve szinte semmit nem pihentem. Hiába..., én nem tudok elvonulni, amikor van nálunk valaki. Pláne, ha amúgy jól érzem magam. És szerencsére jól érzem magam. A karom ugyan még nem az igazi, de majd javul az is.

 

Megosztás a facebookon