További vizsgálatok (Ez most hosszabb lesz...)

2016. augusztus 25.

23-án, kedden reggel 8h-ra kellett bemennem a klinikára, hogy befeküdjek 2-3 napra, amíg ki/átvizsgálnak. Minden ment a maga útján, a felvételkor azonnal elküldtek EKG-ra, ami szokás szerint teljesen rendben volt. Utána mehettem fel az osztályra. Persze a legjobbkor értünk fel, mert épp vizit, meg takarítás, meg megbeszélés és minden volt. Így az ágyamat kicsit később kaptam meg, de hogy addig se "unatkozzak", lekísért az egyik nővérke mellkas rtg-re, aztán meg a teljes hasi ultrahangra. Na ott sírtam először, mikor a doki azt mondta, hogy minden rendben és minden tiszta, nincs áttét a hasüregi szerveken sehol. Még a nővérke is majdnem elsírta magát, nagyon drukkolt nekem. Tisztára olyan volt, mint én 23 évvel ezelőtt, mikor kórházban dolgoztam :-) Olyan lelkes, kedves, aranyos volt, pont, amilyennek egy ilyen helyzetben lennie kellene sok nővérnek. 

Nem sokkal ezután megkaptam az ágyamat, úgyhogy a férjem és a két legkisebb gyerekem elmehettek haza. Férjem addig nem akart elmenni, amíg az ágyamat meg nem kaptam, így vártak. Na azt nem mondom, hogy türelmesen, pláne a törpém. Mert ő 2 percre nem tud nyugton maradni. :-)

Hoztak nekem ebédet, amit épp, hogy megettem, már megint jöttek is értem, hogy menjek szív ultrahangra. Nincs megállás, menni kell. Muszáj mindent megnézni minél hamarabb. Ott szerencsére megint megnyugtattak, hogy a szívem rendben van, neki lehet menni simán a kemónak. Ez persze nem jelenti részemről azt, hogy semmit nem fogok pluszban tenni. Már ezt is megbeszéltük Évivel. Szedem szépen a vitaminokat, hogy kivédjük, megelőzzük a problémákat. De azért jó volt egy kardiológustól is hallani, hogy rendben van a szívem.

Vizsgálat után szépen visszabattyogtam az ágyamhoz, hogy végre szusszanjak egy kicsit. Fárasztó tud lenni ennyi vizsgálat hirtelen. És az agyam is kezdett fáradni a sok német beszédtől, amit meglepő módon szinte mindent megértettem. Na túl sokat nem pihentem, mert jöttek, hogy akkor irány a kontrasztanyagos MRT vizsgálat. Ettől kicsit tartottam, mert bár soha semmire nem voltam allergiás, azért mindig azt mondom, hogy "soha ne mondd, hogy soha". Előre sosem lehet tudni. Kérdezték, hogy szeretnék e nyugtatót, de végül nem volt rá szükség. Mivel nem volt ismetetlen teljesen a vizsgálat, így nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok. Kb. a vizsgálat feléig a szokásos kopogó, zakatoló, kattogó hangok mentek. Akkor megkérdezték, hogy minden rendben van e, én meg mondtam, hogy igen. Aztán mondták, hogy akkor most 1 perc szünet, aztán folytajuk 8 percig a kontrasztanyagos vizsgálattal. Ok, rendben, jöhet... Ahhhaaaaa....., na ez nem volt valami szuper. Ahogy elindult a kontrasztanyag, hirtelen olyan érzésem volt, mintha bepisiltem volna. Aztán elindult a gép... Hát ez valami iszonyat volt. Nem volt kattogás meg a többi, hanem borzalmasan fájó vijjogás volt. A fejem azonnal megfájdult, az arcom el kezdett zsibbadni, elindult a pánikom. Igyekeztem elterelni a figyelmemet, dúdoltam, beszéltem magamhoz, hogy minden rendben van és ez a vizsgálat most kell. De alig vártam, hogy vége legyen. Azért a végére minden enyhült, a zsibbadás is elmúlt, de mikor feltápászkodtam, azért kicsit szédelegtem. Mondtam is a nővérnek, hogy először borzalmas volt, de aztán helyre jöttem. Azt mondta, hogy ügyes voltam. Kicsit szédelegve visszamentem a szobámba és végre pihenhettem, mert több vizsgálat nem volt erre a napra.

Fél 5h körül egyszer csak beállított a férjem a pici fiunkkal. Azt mondta, hogy ébredés után nagyon keresett, úgyhogy meló előtt még beszaladt vele. 6h-kor pedig jött Zsuzsi barátnőm (ő dolgozik a másik klinikán) a lányommal meglátogatni. Kiültünk beszélgetni és én egyszer csak el kezdtem zsibbadni, szédülni. Azt hittem, hogy lefordulok a székről, nagyon megijedtem. Szóltam is Zsuzsinak, ő meg a nővéreknek, akik azonnal bekísértek az ágyamhoz, megmérték a vérnyomásomat. Ami persze az egekben, úgyhogy ismét "helló pánikroham". Kellett hozzá jó 20 perc, mire kezdtem jobban lenni. Közben beszélt hozzám Zsuzsi, igyekezett megnyugtatni. Na meg megjegyezte, hogy még mindig tele vagyok feszültséggel és nem adom ki magamból. Igaza van! :-( El kezdtem sírni, de 3 percnél tovább most sem ment. Pedig olyan jó lenne egy jó nagyot zokogni,és akkor talán tényleg megkönnyebbülnék.

Az éjszaka jó nyugtalanul telt. Rengeteget forgolódtam és hajnalban, talán fél 5h lehetett, már ébren voltam. Még hátra volt a csont scintigráfiás vizsgálat. Ott még bármi lehetett, úgyhogy még nem lehettem nyugodt. Épp hogy befejeztük a reggelit a szobatársammal, már jöttek is szólni,, hogy mehetek a kontrasztanyagért. Mivel látták, hogy hamar belerázódtam a helyi környezetbe, már nem kellett kísérgetni, mentem egyedül. Doki bácsi beadta az anyagot és a lelkemre kötötte, hogy a következő 2 órában megiszok minimum 1 liter vizet, hogy minél jobban szét tudjon terjedni a kontrasztanyag. Ezzel nem is volt gond, durván másfél litert ittam meg. :-) 

Nem egész két óra múlva szóltak is, hogy akkor mehetek a vizsgálatra. Megint egy gép, amiről nem tudtam, hogy milyen lesz..., de szerencsére ez egy jóval kényelmesebb és halkabb vizsgálat volt. Először az egész testemet pásztázta át a gép, aztán az utolsó 3 percben a fejemet. A vizsgálat után egy doktornő azonnal kiértékelte a felvételt és behívott az irodájába. Na ott azt hittem, hogy össze is esek, úgy megijedtem. De aztán szerencsére azt mondta, hogy minden tiszta, minden rendben van. Mivel először nem értettem pontosan, hogy mit mondott, így visszakérdeztem, hogy akkor minden ok, és csak az az egy csomó van? És hatalmas örömömre és megkönnyebbülésemre azt mondta, hogy igen, csak az az egy van, minden más tiszta. Naná, hogy megint elsírtam magam. Így mentem vissza az ágyamhoz. A szobatársam egyből kérdezte, hogy mi lett, én meg repesve mondtam, hogy minden ok, és közben szinte zokogtam az örömtől. 

Azonnal fölhívtam Anyut meg a férjemet és persze Zsuzsit is, Évinek meg írtam messengeren. Nagyon megkönnyebbültem.

Délután elhívott a doktornő beszélgetni. Berajzolgatott valami vonalakat, méreteket, fényképeket csinált, közben jókat nevettünk. Aztán jött a komolyabb része a dolognak. Elmondta, hogy mennyi és milyen kemót fogok kapni milyen elosztásban és hogy mikor kezdődik. Na erre megijedtem, mert hogy anno a biopszia után azt mondta az ottani doktornő, hogy a következő héten ugye befekszek, aztán két héten belül meg is kapom az első kemót. És ez most csúszik egy hetet. Mert először kapok egy Porth-katétert, amit beültetnek bőr alá a kulcscsont alatti területre, és akkor nem a karomat kell majd szúrkálni, hanem az intraporthon keresztül kapom a kemót. Legalább 5-ször megkérdeztem szegényt, hogy tuti nem lesz gond a csúszás miatt? Tuti, hogy időben leszek akkor is? De mindig azt mondta, hogy igen, nyugodjak meg, időben lesz minden. Aztán felmerült a haza menetelem, mert ugye a vizsgálatokkal készen voltam. Csakhogy a scintigráfiás vizsgálat radioaktív, így kicsi gyerek közelébe nem mehetek. Ezt ugye a kicsi fiammal még nem lehet megértetni, úgyhogy az éjszakát emiatt még bent töltöttem.

A férjem azért meló előtt megint beszaladt, mert aggódik folyamatosan. Mikor visszaértem a szobámba, miután lekísértem, meglepetésszerűen pont bejött hozzám egy aranyos, kedves MAGYAR főorvos "bácsi". Úgy kb. velem egyidős lehet :-) Azt mondta, hogy hallotta, van itt egy magyar hölgy és úgy gondolta, szívesen beszélgetne vele. Én persze nagyon örültem neki. Amúgy is terveztem, hogy megkeresem, mert a nőgyógyászom meg az asszisztensnő is említette, hogy van itt egy magyar orvos. De megelőzött :-) Jó volt hallani magyarul is a dolgokat, és megbeszéltük, hogy segít nekem pszichológust találni, mert olyan jó lenne már a pánik betegségből is rendesen kigyógyulni, meg valószínűleg emiatt a betegség miatt is jól fog jönni. Természetesen őt is megkérdeztem, hogy nem lesz e gond, hogy később kapom a kemót, de ő is azt mondta, hogy nem. Ő is látta a papírjaimat, leleteket, eredményeket, és az a véleménye neki is, hogy teljesen időben vagyok. És abban is bíznak, hogy mivel a daganat gyorsan nől, így talán majd a kezelésre is gyorsabban fog reagálni, azaz leállítja magát és hamar fog zsugorodni.

A szobatársamat nagyon irigyeltem mert neki jóindulatú daganata volt, és meg tudták műteni. Már túl van rajta. De nagyon aranyos és kedves volt végig, sokat beszélgettünk és nagyon drukkol nekem. Ha valamit nem jól mondtam, kedvesen kijavított. Így jó ám a nyelvet tanulni. :-)

Az utolsó éjszakám nyugodtan telt, jól aludtam. Végre picit megnyugodhattam, ha nem is teljesen. Az még sajnos odébb van picit. De az apró örömök sokszor fontosabbak tudnak lenni. Viszont megint el kezdtem szédelegni, meg fájt a fejem, úgyhogy gyorsan szóltam a nővérnek, hogy mérjünk már egy vérnyomást. Na most meg a béka feneke alatt volt, a jóég tudja, hogy mitől. 9-10h között volt egy vizit, ott megkaptam a kimenőmet, úgyhogy hívtam is a férjemet. Ő már nem tudott otthon várni, úgyhogy addigra már a klinika közelében voltak. Reggel még a magyar doki bácsi is beugrott, adott egy névjegykártyát, hogy ha bármi van, akkor nyugodtan hívjam vagy írjak e-mailt.

Hazafelé is végig szédelegtem, nagyon nem éreztem jól magam. Itthon épp hogy beléptünk, leraktam a cuccokat az ágyra, melléjük dőltem és úgy ahogy voltam, el is aludtam. Miután felébredtem, írtam Évinek, hogy mi a helyzet. Akkor írta, hogy a kontrasztanyagok leviszik sokszor a vérnyomást. Ó de jó!!! Én meg még bevettem a vérnyomáscsökkentő gyógyszert is. Így nem csoda, hogy minden bajom volt. Innentől mértem a vérnyomásomat, mielőtt bevettem a gyógyszert. De most este csak egy felet vettem be és még így sem voltam jól, mert persze ma is volt egy pánikrohamom, amikor a férjem indult volna dolgozni.

Remélem, hogy hamar visszarázódok és a mellem fájdogálása is elmúlhatna, mert még mindig fájdogál.

Megosztás a facebookon