Ez meg micsoda...???

2016. július 31. Szokásos vasárnap reggel. A 2 éves kisfiam most is, mint mindig mellettem ébred. Pörög, forog, belém könyököl, ahogy mindig. Hanyatt fekve a gravitáció így az 5. gyerek után már megteszi hatását a mellekre, úgyhogy a jobb kezemmel igyekszem eligazgatni a bal oldalit, hogy a kis törpém odabújhasson kényelmesen. És akkor valamiben "megakad" az ujjam vége. Villámcsapásszerű érzésem lett azonnal. Onnantól egész nap odanyúlkáltam és legszívesebben azonnal hívtam volna a nőgyógyászomat, de hát vasárnap volt, mégsem akartam zavarni. Alig vártam a hétfő reggelt, azonnal írtam neki egy e-mailt, hogy mit is fedeztem fel és időpontot szeretnék kérni. Nem szoktam ugyanis munka közben hívni, úgysem tudja felvenni, így ez lett a megszokott. Délután jött is a válasz e-mail, hogy kedden vagy szerdán menjek soron kívül.

Nem vártam szerdáig, kedden mentünk, férjem vitt, mint szinte mindig, mert jobban szeretett velem jönni, mint otthon maradni. Jött velünk a 12 éves lányom is és a 2 éves ördögfiókánk, aki mire odaértünk elaludt, így lent maradtak az autóban, míg én felmentem a dokihoz. Szinte soron kívül behívott, megnézett és azonnal adta a beutalót mammográfiára és ultrahangra. Na meg kaptam még egy beutalót biopsziára, mert hogy ő a következő két hétben szabadságon lesz, de ha esetleg a mammográfia után tovább kéne menni, akkor ne kelljen rá várni. Nem szívesen néztem rá a második beutalóra, de valahogy éreztem, hogy szükség lesz rá...

Annyit mondott akkor, hogy ő jóindulatú dologra gondolna, mert a csomó, ami kb. egy ujjbegynyi, törökmogyoró nagyságúnak felel meg, tömör és kimozdítható. De mindenképp menjek és nézessem meg.

Hazafelé a kocsiban kavarogtak a gondolataim. A férjemen éreztem, hogy ő is elgondolkodott, de ő sosem gondol rögtön rosszra, így most is próbálta így kezelni a dolgot. Mert hát nem kell azonnal rosszra gondolni. Mit mondjak..., nem lettem nyugodtabb...

Megosztás a facebookon