Előjött a félelem érzete

2016. augusztus 15.

Az elmúlt egy hétben előjött a félelem. Akárki kérdezte hogy vagyok, csak azt tudtam mondani, hogy fizikailag jól vagyok, de nagyon félek. Mindenki igyekezett nyugtatgatni, de a két hete felfedezett ujjbegynyi csomó mostanra dió nagyságú lett, így nem igazán tudtam megnyugodni. Még Évi is azt írta messengeren, hogy a daganat nem nől ilyen gyorsan.

Közben voltam 1 napot dolgozni. Hahhh... :-D Mert hogy másfél hónappal ezelőtt egy rosszul fordulás miatt meghúzódott a combközelítő inszalagom, aminek következtében lábra se tudtam állni, csak mankóval közlekedhettem és szúrkálhattam magamba a trombózis megelőző injekciókat. A munkatársaim is aggódnak, akik tudják, hogy valami gond lehet.

A biopsziára jó idegesen érkeztem. Hiába, aggódok... Itt vannak a Gyerekeim, a Családom, a Barátok. Nekem Élnem kell!!! Még vagy 40 évre programom van! 

A doktornő és mindenki nagyon kedves és aranyos volt. Először ultrahanggal ránézett a csomóra, de ahogy megláttam az arcát, egyből éreztem, hogy itt valami nem kerek. Hiába mondta, hogy minden jó, a szemében tükröződött, hogy nem annyira jó az, amit lát. Kaptam egy érzéstelenítő injekciót, utána pedig egy vastag tűn keresztül 4 csippentéssel vettek 4 mintát. Pikk-pakk kész voltunk, és nekem nem fájt semmi. Utána azt mondták, hogy szerdán délelőtt telefonáljak az eredmény miatt, addigra kész lesz. Szerencsére azt az asszisztenst kell hívnom, aki tud magyarul, így ebből a szempontból nyugodtabb vagyok.

Hazafelé eltörött a mécses pár percre. A férjem próbált nyugtatni, de én valahogy nem érzem a jó eredményt. Ő elképzelni sem tudja, hogy más is lehet az eredmény, nekem most mások a sejtéseim, pedig nem gondolok semmire. Csak arra koncentrálok, hogy minden rendben van és minden rendben lesz.

Estére kiment az érzéstelenítő hatása és el kezdett fájni a mellem. Egyből riasztottam Évit, de megnyugtatott, hogy ez ilyenkor normális akár 10 napig is, mert a vastag tű miatt véraláfutások lettek a környező szövetekben is. Fájdalomcsillapító nem kellett, de korábban semmit nem éreztem, most pedig fájdogált, így persze, hogy megijedtem.

Évivel konzultálva az étkezésemet is erősen kezdem átalakítani. Naná, hogy az én szkeptikus férjemnek ez nem annyira tetszik, mert hát még nem tudhatjuk mi van, és különben sincs semmi. Úgyhogy kellett a kis feszkó...

Megosztás a facebookon

Mammográfia és ultrahang

2016. augusztus 9.

Az elmúlt majdnem 1 hétben igyekeztem elterelni a gondolataimat, de nem mindig sikerült. Egy dolog volt biztos, hogy bármi is van a csomóval, nekem Élnem kell.

A vizsgálatra időben érkeztünk, kedvesek, aranyosak voltak és viszonylag gyorsan végeztünk is. Először volt a mammográfia, utána egy doktornő nézett meg ultrahangon. A vizsgálóba belépve láthattam a mammográfiás felvételen a szemeimmel is a csomót. Nem tetszett :-(

Az ultrahang alapján a doktornő is, ahogy a nőgyógyászom is, jóindulatú dologra tippelt, de mivel az ultrahang alapján nem lehet biztosan kijelenteni, hogy ez most adenoma, lipoma vagy mi egyéb, így mindenképp a szövettant, azaz a biopsziát javasolja. 

Az előérzetem tehát nem csalt, szükség lett a második beutalóra is, amit a nőgyógyásztól kaptam.

A mostani hazafelé úton már nem volt annyira nyugodt a férjem, de még mindig csak arra tudott gondolni, hogy ez egy jóindulatú valami, amit majd kikapnak és kész. Próbáltam én is így hozzáállni, de csak elpityeregtem magam. Én egy kicsit (sokkal) parázósabb vagyok és nekem már nem volt annyira egyértelmű, hogy ez jóindulatú.

Haza érve ismét összekapartam magam és most a biopsziára kértem időpontot. Most is egy kedves hölgy volt a vonal túloldalán, mint később kiderült, ő az, aki beszél magyarul is (a nőgyógyász mondta anno), úgyhogy leegyeztettük 15-e 12:00-ra. Picit később visszahívtak, hogy nem gond e, ha picit később, 13:30-ra kellene menni. Természetesen nem, csak legyek már túl rajta.

Akikkel beszéltem, mindenki nyugtatni próbált, hogy biztos csak egy cysta vagy egy jóindulatú valami. Pánikomban azonnal írtam egy volt osztálytársnőmnek, akivel ugyan 25 éve nem beszéltünk, de nem sokkal ezelőtt vált világossá előttem, hogy ő is átment a mellrákon. Vajon miért pont most került képbe előttem?!?! Véletlen??? Nem, dehogy!!! Én nem hiszek a véletlenekben.

Évivel még az egészségügyi szakközépben jártunk egy osztályba. Jóban voltunk, de nem volt az a hatalmas barátnői kapcsolatunk, mint egy-két másik csajszival, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. De ahogy olvasta az üzenetemet, azonnal írt és este 10h-től hajnali 1h-ig beszélgettünk telefonon. Ő nem kertelt, ő simán kimondta, hogy "Berni, ez rák, ne ringasd magad hiú ábrándokban. De!!! Ha az, örülünk, mert korán kiderült és azonnal tudunk ellene tenni, ha meg mégsem, akkor meg azért örülünk!"

Évi volt az egyetlen, aki ezt így ki merte mondani, és ez nekem nagyon jó volt, mert felkészített a rossz verzióra is. Innentől kezdve az agyam még jobban zakatolt, mert Évitől rengeteg infót kaptam, hogy mit hogy csináljak, táplálkozási tanácsokat, ötleteket adott és próbálta a lelkemet is ápolgatni. Ő pontosan tudta, hogy mi járhat a fejemben, hisz 3 évvel ezelőtt ő is átment ezen, csak egy másfajta verzión. Örülök, hogy ma már jól van és örökké hálás leszek Neki!!!

Megosztás a facebookon

Idegeskedés a tetőfokon

2016. augusztus 2.

Dokitól hazafelé tehát járt az agyam rendesen. Össze kellett raknom a gondolataimat, mert még időpontot kellett kérnem a mammográfiára. Ez nem is lenne akkora gond Magyarországon, de itt kint a nyelv miatt még minden kicsit(vagy sokkal) nehezebb. Mindig ráparázok a dolgokra, aztán magam is meglepődök, hogy mégis el tudtam intézni. Beszélek már valamennyire németül, sok mindent meg is értek, suliba is járok (most épp szünet van), de még nem megy annyira, mint szeretném. 

Ahogy gurultunk hazafelé, rákérdezett a férjem, hogy akkor nem kérek most időpontot? Mondom nem, majd otthon, mert még össze kell szedni a szavakat. Szokás szerint "lehurrogott", hogy ugyan már, mindig ezt csinálom, sosem bízok magamban, pedig jól tudom, hogy mit kell mondani. Két perc hallgatás után fogtam a telefont és bepötyögtem a telefonszámot. Na ilyenkor szokott még kiugrani a szívem, mert mindig úgy izgulok. De szerencsére a hölgy a vonal túloldalán nagyon szépen érthetően beszélt, én is el tudtam mondani amit akartam és még a "keresztkérdésekre" is sikerült válaszolnom. Úgyhogy megnyugvással tettem le a telefont. Az időpontom pedig augusztus 9-e, reggel 7:50. 8h-kor kezdődik a rendelés, tehát velem kezdenek majd. 

 

Megosztás a facebookon

Ez meg micsoda...???

2016. július 31. Szokásos vasárnap reggel. A 2 éves kisfiam most is, mint mindig mellettem ébred. Pörög, forog, belém könyököl, ahogy mindig. Hanyatt fekve a gravitáció így az 5. gyerek után már megteszi hatását a mellekre, úgyhogy a jobb kezemmel igyekszem eligazgatni a bal oldalit, hogy a kis törpém odabújhasson kényelmesen. És akkor valamiben "megakad" az ujjam vége. Villámcsapásszerű érzésem lett azonnal. Onnantól egész nap odanyúlkáltam és legszívesebben azonnal hívtam volna a nőgyógyászomat, de hát vasárnap volt, mégsem akartam zavarni. Alig vártam a hétfő reggelt, azonnal írtam neki egy e-mailt, hogy mit is fedeztem fel és időpontot szeretnék kérni. Nem szoktam ugyanis munka közben hívni, úgysem tudja felvenni, így ez lett a megszokott. Délután jött is a válasz e-mail, hogy kedden vagy szerdán menjek soron kívül.

Nem vártam szerdáig, kedden mentünk, férjem vitt, mint szinte mindig, mert jobban szeretett velem jönni, mint otthon maradni. Jött velünk a 12 éves lányom is és a 2 éves ördögfiókánk, aki mire odaértünk elaludt, így lent maradtak az autóban, míg én felmentem a dokihoz. Szinte soron kívül behívott, megnézett és azonnal adta a beutalót mammográfiára és ultrahangra. Na meg kaptam még egy beutalót biopsziára, mert hogy ő a következő két hétben szabadságon lesz, de ha esetleg a mammográfia után tovább kéne menni, akkor ne kelljen rá várni. Nem szívesen néztem rá a második beutalóra, de valahogy éreztem, hogy szükség lesz rá...

Annyit mondott akkor, hogy ő jóindulatú dologra gondolna, mert a csomó, ami kb. egy ujjbegynyi, törökmogyoró nagyságúnak felel meg, tömör és kimozdítható. De mindenképp menjek és nézessem meg.

Hazafelé a kocsiban kavarogtak a gondolataim. A férjemen éreztem, hogy ő is elgondolkodott, de ő sosem gondol rögtön rosszra, így most is próbálta így kezelni a dolgot. Mert hát nem kell azonnal rosszra gondolni. Mit mondjak..., nem lettem nyugodtabb...

Megosztás a facebookon